IV. KÖNYV: 89-105.
90. 100. 105.

89. Mulandó az emberélet!

Uram, te lettél menedékünk,
nemzedékektől nemzedékekig.[328]
Mielőtt még a hegyek lettek, föld és a világ megszülettek,
Isten, te vagy öröktől örökig.[329]
A halandót ismét porrá teszed,
s mondod: ,,Emberfiak, a porba térjetek!''[330]
A te szemedben ezer év,
akár a tegnap, úgy tünik tova,
s mint egy őrállás éjszaka.[331]
Te elragadod őket: olyanok lesznek, mint a hajnalálom,
és mint a fűnek sarja nyáron:
Reggel kisarjad, fölvirul,
estére lekaszálják, elkonyul.[332]

Bizony, hogy elsorvadtunk haragodtól,
és megzavarodtunk bosszúságodtól.[333]
Mert szemed elé vetted vétkeinket,
arcod fényességébe mi titkos bűneinket.
Haragodtól elszálltak napjaink,
sóhajként múltak el esztendeink.
Mindössze hetven év egész életkorunk,
nyolcvan talán, ha erősek vagyunk;
Az is jobbadán hívság és törődés,
sebesen elszáll, s elragadtatunk.
Ki érti meg hatalmát haragodnak,
s a teneked kijáró félelemmel ki érti erejét bosszúságodnak?

Taníts meg számbavenni napjainkat,[334]
hogy bölcs szivet szerezhessünk magunknak.
Fordulj meg, Uram! -- meddig késel?
légy szolgáidhoz kegyességgel.
Tölts el minket mihamar irgalommal,
hogy minden napjainkban vígadjunk vigalommal.
Vidámíts meg az ostorod alatti napokért,
a sok bajt látott évekért.
Szolgád fölött ragyogjon föl műved,
és fényességed fiaik felett.
Szálljon ránk Urunk Istenünk jósága,
s kezünk munkáját igazítsd jó végre,
kezünk munkáját igazítsd jó végre![335]

90. Isten árnyékában

Aki a Felségesnek lakozol oltalmában,
és a Mindenhatónak nyugoszol árnyékában:
Mondjad az Úrnak: ,,Menedékem és váram vagy te nékem,[336]
én Istenem, tebenned van reményem''
Mert ő megment a vadásznak tőrétől,
a romlás pestisétől,
Tollaival fog védelmezni téged,
szárnyai alatt ád menhelyet néked:
pajzs és páncél az ő hűsége.
Nem kell majd félned éji rémalaktól,
nem fényes nappal surranó nyilaktól,
Nem a sötétben lopódzó ragálytól,
sem a sorvasztó déli döghaláltól.
Ezrek hulljanak bár oldaladon és tízezerek jobbodon,
meg sem közelít tégedet az ártó.
Ám bizony, hogy majd szemeid meglátják,
s szemlélhetik bűnösök lakolását.
Mivel neked erősséged az Úr,
a Magasságost választottad oltalmadúl.
Téged a gonosz el nem érhet,
szerencsétlenség sátradhoz nem férhet.
Angyalainak parancsolt felőled,
hogy oltalmazzák minden utadat.[337]
Tenyerükön fognak hordozni téged,[338]
kőbe ne üssed lábadat.
Áspiskígyón majd és viperán járkálsz,
és letiprod az oroszlánt, a sárkányt.
Mert hű volt hozzám, megszabadítom;
mivelhogy nevem ismeri, én megoltalmazom.[339]
Kiált hozzám, és meghallom szavát:
a szükségben mellette állok,
megmentem s fölemelem dicsőségben.
Jóltartom őt napok hosszú sorával,
és megmutatom neki üdvösségem.[340]

91. Sabbat-himnusz

Jó az Úristent áldani,
nevedet, ó Fölséges, énekkel dallani:
Hirdetni reggel kegyességedet,
éjszakánkint hűségedet.[341]
Tízhúrú lanton, hárfaszóval,
citera mellett, énekszóval.
Mert tetteid, Uram, énnékem örömem;
és kezed művein örvendezem.

Műveid, Uram, mily felségesek!
gondolataid nagy mélységesek!
Ki ezt nem látja, balga férfi,
esztelen, aki meg nem érti.
Ha virágzanak is fűként a bűnösök,
s tündökölnek minden gonosztevők,
Elrendelve pusztulásuk végtelen,[342]
te pedig, fölséges vagy örökké, Istenem.

Mert íme, Uram, ellenségeid,
mert íme ellenségeid elvesznek,
szétszóratnak mind, kik gonoszat tesznek.
Szarvamat, mint a bivaly szarvát, felmagasztaltad;
elárasztottál színtiszta olajjal,[343]
Ellenségeim lenézte szemem,
s a gonoszul ellenem támadókról jó híreket hallott fülem.[344]

Virul az igaz, mint a pálmafa,
növekszik, mint Libanon cédrusa.[345]
Elültetvék az Úr házában,[346]
Istenünk csarnokaiban virulnak ők.
Gyümölcsöt hoznak vénségükben is,
kövérek lesznek s zöldelők,
Hogy hirdessék, milyen igaz az Úr, az én kőszirtem,
igaztalanság benne nincsen.

92. Az ősvizek Ura

Az Úr uralkodik, fönségbe öltözött,[347]
erőbe öltözött, övet kötött.
A föld kerekét ő ágyazta meg,[348]
s az nem remeg.
Erős trónszéked kezdet óta,
élsz örök óta.

Folyók emelik fel, Uram,
folyók emelik szavukat,
folyók emelik habzúgásukat.
Hatalmasabb, mint sok vizek zúgása,
hatalmasabb, mint tenger harsogása,
hatalmas a magasságban az Úr.
Bizonyságaid erős-igazak,[349]
az idők végéig, Uram, szentség illeti házadat.

93. Isten a bosszúállás Ura!

Bosszúálló Isten, Uram,
bosszúálló Isten, jelenj meg!
Föld ítélője kelj fel,
s fizess meg érdemük szerint a gőgöseknek.
A gonoszok még meddig, ó Uram,
a gonoszok még meddig dicsekednek?
Tajtékoznak, orcátlanul beszélnek,
kevélykednek, akik gonoszat cselekednek!
Népedet tiporják, Uram,
örökségedre törnek,
Gyilkolják az özvegyet, idegent,
árvákat öldökölnek.
S mondják: Nem látja ezt az Úr szeme,[350]
nem veszi észre Jákob Istene!

Népem balgái, jól legyetek résen!
esztelenek ti, mikor kaptok észhez?
Ki a fület plántálta, az ne halljon?
ki szemet alkotott, ne látna vajjon?
Nem büntet-é, ki népeket nevel meg,
aki értelmet ád az embereknek?
Tárva az Úr előtt emberek gondolatja:
csupa hiúság azok foglalatja.

Boldog, Uram, akit te megnevelsz,
s törvényedben kioktatsz,
Hogy békét adj neki a rossz napon,
amig megássák vermét a gonosznak.
Mert népét az Úr nem taszítja el,
örökségét nem hagyja el:
Az ítélet az igazsághoz tér meg,[351]
s az igaz szívek mind nyomába térnek.

Rossz ellen síkra érettem ki száll?
gonoszok ellenében én ügyemhez ki áll?
Ha az Úrnál nem volna menedékem,
lenn lakna lelkem, kicsi híjja már, a csendesség helyében.[352]
Ha ,,Ingadoz a lábam'' -- gondolom,
kegyelmed, Uram, az én támaszom.
Ha sokasodnak a gondok szívemben,
a te vígasztalásod megvidámítja lelkem.

Vajjon hozzád szegődhet-é a hamisság bírói széke,
amely gyötrelmeket teremt, mintha a törvényt töltené be?[353]
A jók lelkére rája lesnek,
ártatlan véren ítélkeznek.
Bizony az Úr lesz az én váram,
és Istenem menedék-sziklaszálam.
S rájuk téríti vissza vétküket,
öngonoszságuk veszti őket el,
Urunk, Istenünk veszti őket el.

94. Venite exultemus Domino!

Örvendezzünk, jertek, az Úr előtt,
ujjongjunk üdvünk sziklája előtt!
Lépjünk színe elé dícséretekkel,
és ujjongjunk előtte énekekkel,
Mert nagy Isten az Úr,
nagy király minden istenek felett,
Kezében vannak mélyei a földnek,
és a magasságos hegyek.
Övé a tenger: ő alkotta meg,
s a szárazföld: keze formálta meg.

Boruljunk földre, jertek, és úgy imádjuk őt,
térdre boruljunk mi Urunk és Alkotónk előtt.
Mivel ő a mi Istenünk, Urunk,
mi pedig legelésző nyája, kezes bárányai vagyunk.
Bár hallgatnátok ma az ő szavára:
,,Sziveteket meg ne keményítsétek, mint Meribában,[354]
mint Massza napján a pusztában,
Hol atyáitok megpróbáltak engem,
megkísértettek, bár szemükkel látták, amiket cselekedtem,
E nemzedéktől negyven éven át megundorodtam,
s mondtam: E népnek szíve tévelyeg
és utaimat nem ismerte meg.
Haragomban kimondtam esküvel:[355]
,,békességembe nem juthatnak el.''

95. Énekeljetek az Úrnak!

Az Úrnak énekeljetek új éneket,[356]
az Úrnak énekeljetek, ti földek, mindenek.
Az Úrnak énekeljetek, és nevének mondjatok áldást,
hirdessétek nap nap után szabadítását.
Mondjátok el dicsôségét a nemzetek között,
és csodatetteit minden népek között.

Mert nagy az Úr, dícséretes nagyon,
félelmesebb, mint minden istenek:
Mert a pogányok istenei bábok,
az Úr pedig alkotott egeket.[357]
Előtte jár a méltóság, a szépség;
hatalom és fény ül szentséges székén.

Adjátok meg az Úrnak, népcsaládok,
adjátok meg az Úrnak dicsőségét, hatalmát;
nevének dicsőségét az Úrnak megadjátok!
Tornácaiba lépjetek, ajánljátok fel az áldozatot,
és szent díszben az Úrnak imádást adjatok.[358]
Földkerekség, reszkess az Úr előtt;
király az Úr, mondjátok el a nemzetek között.
ő tette a földet szilárddá: meg nem ing,
a népeken igazságban uralkodik.[359]

Örvendjen az ég, repessen a föld;
zúgjon a tenger s mi tengert betölt;
ujjongjon a mező s mind, ami rajta él.
Akkor örülni fognak az erdő minden fái
az Úr előtt, mivelhogy jó,
mivelhogy jó, és a földön ítél.
A földnek kerekét igazságban itéli meg,
hűségében a népeket.

96. Isten ítél!

Az Úr országol: ujjongjon a föld,[360]
vígadozzon a szigetek soka.[361]
Felleg és homály veszi őt körül,
igazság és a jog trónjának fundamentoma.
Előtte tűz jár és fölégeti
köröskörül az ellenségeit.
Villámai földszerte fénylenek,
látja a föld és megremeg.
Hegyek az Úr előtt viaszként szétömölnek,
ura előtt az egész földnek.
Igazságát rivallják az egek,
nagyságát látják minden nemzetek.[362]

Megszégyenülnek mind, akik faragott képeket imádnak,
s akik bálványoknak örülnek;
minden istenek elébe terülnek.[363]
Hallja ezt és örvend Sion,
Juda városai ujjonganak,[364]
Uram, ítéleted miatt.
Mert nagy vagy, Uram, mind a föld felett,
felségesebb, mint minden istenek.
Szereti az Úr, aki rosszat gyűlöl,
és szentjei lelkét megója,
gonosz kezéből ő szabadítója.
Fényesség kél az igaz emberekre,
vígasság az egyenes szívüekre.
Igazak, az Úrban vígadjatok
és szent nevére áldást mondjatok!

97. A nagy Bíró dicsősége

Az Úrnak új dalt énekeljetek,[365]
mert csodadolgokat cselekedett.
A diadalt kivívta jobbkezével,
szentséges karja erejével.
Szabadítását az Úr tudtul adta,
a nemzetek színe előtt ő igazságát megmutatta.
Eszébe vette jóságát, hűségét,
Izrael házához kegyelmességét.
A föld minden határa látta
Istenünk üdvösségét.

Minden földek, az Úr előtt ujjongjatok![366]
örvendjetek, vígadjatok, daloljatok!
Daloljatok az Úrnak citerával,
citerával és hárfa szózatával,
Harsonával és kürt szavával:
az Úrnak és királynak színe előtt ujjongjatok.

Zúgjon a tenger s a benne valók,
a földkerekség s a földön lakók.
A folyamok kézzel tapsoljanak,[367]
a hegyek is velük ujjongjanak
Az Úr előtt, mivelhogy jó,
mivelhogy jó s ítél a föld felett.
Igazságban ítéli meg a földnek kerekségét,
és méltányosságban a népeket.

98. Háromszor szent az Úr!

Király az Úr: a népek megremegnek;
Kerubokon a trónja: reng a föld,[368]
Nagyságos Sionban az Úr,
és fölséges minden népek fölött.
Áldják nagy és félelmetes neved:
szentséges az!

Király a nagyhatalmas, igazságot szeret;[369]
te tetted szilárddá a rendet,
az igazságot és jogot Jákobban te teremted.
Dícsérjétek Urunkat, Istenünket,
s boruljatok lábai zsámolyához:[370]
szentséges az!

Mózes és Áron voltak a papok,
és Sámuel, kik nevét szólították,
kiáltottak az Úrhoz s ő rájuk hallgatott.
Felhőoszlopban szólott ő nekik,
s ők meghallották rendeléseit,
a törvényt, melyet ő adott nekik.
Uram, Istenünk, meghallgattad őket,
Isten, kegyes voltál nekik,
ám megtoroltad bűneik.[371]
Dícsérjétek Urunkat, Istenünket,
s boruljatok le szent hegye előtt:
szentséges a mi Urunk, Istenünk!

99. Szolgáljatok az Úrnak!

Ujjongjatok az Úrnak, minden földek,[372]
szolgáljatok az Úrnak vígassággal.
Járuljatok színe elé
az ujjongás szavával.
Tudjátok meg, hogy ő az Úr, az Isten,
ő alkotott és övéi vagyunk,
az ő népe s az ő legelőjének bárányai vagyunk.[373]
Lépjetek be kapuin dícsérettel,
tornácaiba énekekkel;
áldjátok őt, dícsérjétek nevét.
Mert jóságos az Úr,[374]
örökké tart kegyelme,
s hűségét látja minden nemzedék.

100. Királyi fogadalom

Igazságot s kegyelmet dalolok,
neked, Uram, zsoltározok.
Járni fogok a szeplőtelen úton:
mikor jelensz meg nálam?[375]
Tiszta szívvel akarok járni-kelni
házam lakában.
Szemem elé nem állítok
igazságtalanságot;
Törvényszegőket gyűlölök,
magamhoz nem bocsátok.
Az álnok szív tőlem távol legyen;
ami gonosz, nem ismerem.

Felebarátját titkon aki rágja,
elveszítem,[376]
A nagyralátót, a felfújt szivűt;
nem szenvedem.
Országszerte a híveken szemem,
ők lakjanak velem.
Kinek útjai szeplőtelenek,
cselédem az legyen.
Hajlékomban nem fog lakozni,
akinek szíve álnok.
Szemem előtt a hazugságokat
beszélők meg nem állnak.
Irtani kelek országszerte
mindennap minden bűnözőt,[377]
Kigyomlálok az Úrnak városából
minden gonosztevőt.

101. Szorongó lélek éneke Jeruzsálem romjain

Uram, hallgasd meg imádságom,
jusson elédbe kiáltásom.
Ne rejtsd el arcodat előlem,
amely napon eljő szorongatásom.
Hajlítsd füled felém:
hamar hallgass meg, amikor hozzád kiáltok én.
Mert mint a füst, enyésznek napjaim,
és mint a tűz, elégnek csontjaim.
Kiaszott, mint a fű, úgy szárad el szívem,
elfelejtem megenni kenyerem;
Nyögéseim olyan nagyok,
hogy már csak csont és bőr vagyok.[378]
Olyan vagyok, mint puszták pelikánja,
mint a bagoly a romokon,[379]
Mint magányos madár a háztetőn,
álmatlanul sóhajtozom.
Elleneim gyaláznak naphosszat engemet,
átokszó lett nevem azoknak, akik dühöngnek ellenem.[380]
Mivel kenyér gyanánt hamut eszem,
italomat könnyekkel keverem
Mert haragra gerjedtél és bosszúra,
mivelhogy fölemeltél és elejtettél újra.[381]
Mert mint az elnyúlt árnyék, napjaim olyanok,[382]
és mint a széna, száradok.

Ám mindörökre, Uram, élsz te
és a te neved minden nemzedékre.
Kelj fel és essék Sionon szíved meg,
mert itt az idő, mert órája eljött te könyörületednek.
Mert kedvesek kövei szolgáidnak,
és omladékán siralommal sírnak.[383]
És félni fogják nevedet, Uram, a nemzetek,
és mind a föld királyai te dicsőségedet,
Amikor az Úr Siont megújítja,
s dicsőségében megjelen,
Szegények imájához odafordul,
s könyörgésük nem utasítja el.
Az eljövendő nemzedéknek mindezek fölírassanak,[384]
a nép, amely ezután születik, dicsérje az Urat.
Mert magas szentélyéből letekintett,
az Úr a mennyből a földre tekintett,
Hogy hallja a rabok sóhajtozásait,
s megoldozza a halál fiait,
Hogy Sionból vallják az Úr nevét,
és Jeruzsálemben dícséretét,
Mikor a népek össze fognak állni,
és az országok az Urat szolgálni.[385]

Erőimet az utban felemésztette,[386]
napjaim elmetszette.
Mondom: én Istenem, ne végy el engem napjaim felében;
éveid tartanak át minden nemzedéken.
Kezdetben a földet fundáltad,
az ég is kezeid munkája.
Ők elmulnak, te nem mulsz el soha,
mindenek elöregszenek, akár egy rossz ruha.
Akár egy köntöst, váltogatod őket, és elváltoznak:
te pedig ugyanaz vagy, és esztendeid el nem fogyatkoznak.
Te szolgáid fiainak biztos leszen hajlékuk,
és tartós lesz előtted maradékuk.

102. Az isteni irgalmasság himnusza

Áldjad én lelkem az Urat!
ami él bennem, szent nevét dícsérje.
Áldjad én lelkem az Urat
és emlékezzél minden jótettére.
ő megbocsátja minden vétked,
és meggyógyítja minden gyengeséged.
Megváltja pusztulástól életed,
kegyelemmel és irgalommal koszorúz tégedet.
Életedet javakkal bőven áldja:
megújul ifjúságod, mint sasnak ifjúsága.[387]

Az Úr az igazságnak cselekszi műveit,
és minden elnyomottat igazához segít.
Mózesnek tudtul adta útjait,
Izrael fiainak tetteit.
Az Úr irgalmas és kegyelmes,
nagyirgalmú és hosszan-türödelmes.[388]
Nem pörlekedik szüntelen,
nem örökös haragja sem.
Nem bánik velünk bűneink szerint,
és nem fizet gonoszságunk szerint.

Mert amilyen magas az ég a föld fölött,
jósága oly hatalmas azokhoz, akik félik őt.
Amilyen messze van a napköltétől naplenyugta:
bűneinket tőlünk oly messze dobja.
Mint fiaihoz az atya kegyelmes:
az őt félőknek az Úr úgy kegyelmez,
ő ismeri, miből alkottatunk,
emlékezik, hogy por vagyunk.
Az ember napjai olyanok, mint a széna,
virul, mint a mezők virágai:
De átfú rajta szél, és nincs többé sehol:
többé helye sem ismeri.[389]
Ám áll öröktől örökig félőihez az Úr irgalmassága,
fiak fiaihoz ő igazságossága.
Azokhoz, akik szövetségét tartják,
és parancsait cselekedni emlékezetben hordják.

Az Úr trónszékét állítá egekben,
uralkodik, kormányoz mindenekben.
Áldjátok az Urat, ti minden angyalok,
kik veszitek parancsát, erős hatalmasok,
hogy engedelmesen megtartsátok szavát.
Áldjátok az Urat, minden seregei,
szolgái, kik cselekszitek akaratát.
Áldjátok az Urat, ti minden művei,
minden helyen uralkodótokat;
áldjad, én lelkem, az Urat!

103. A Teremtés himnusza

Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak!
nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem!
Fenségbe és szépségbe öltözöl
és a fényesség burkol, mint köpeny.
Sátor gyanánt feszíted az eget ki,[390]
a vizeken építetted lakóhelyed.[391]
A felhőket rendeled fogatoddá,
magad a szelek szárnyán viteted.
A szeleket teszed követeiddé,
tüzes villámokat cselédeiddé.

Felállítottad a földet talapzataira:
meg nem inog soha, soha.[392]
Az őstengert adtad rá köntösül,[393]
vizek álltak a hegyeken fölül,
De kiáltottál, s szétfutottak,
mennydörögtél, s szerteriadtak.
A hegyek kimeredtek, a völgyek meglapultak,
amint helyüket kijelölted.
Határt szabtál nekik, hogy át ne hágják,
el ne borítsák mégegyszer a földet.

Patakba csorgatod a források vizét,
a hegyek közt suhannak szerteszét,
Abból isznak minden réti vadak:
s a vadszamarak oltják szomjukat;
Ott fészkelnek mellettük az égi madarak,
az ágak közt zengetik hangjukat.
A hegyeket házad vizével öntözöd,
műveid gyümölcséből lakozik jól a föld,[394]
Füvet zsendítesz a barmok fogára,
növényeket ember szolgálatára,
Hogy földből hozzon elő kenyeret,
s bort, vidámítni az ember-szivet;
Hogy arcát olajjal derítse
s szívét a kenyér felüdítse.
Az Úrnak fái jóllakoznak,
amiket ültetett, cédrusai a Libanonnak.
A madarak ott fészket raknak,
a gólyák a fenyőkön laknak.
A magas hegyek a zergének,
borznak a sziklák adnak menedéket.

Holdat alkottál mérni az időt;
a nap tudja óráját alkonyának.
Kiöntöd a sötétet, és éjszaka leszen,
s az erdők minden vadjai az éjben szertejárnak.
Prédáért üvöltöznek a kölyökoroszlánok,
s az Istentől harapnivalót kérnek.
Ha felkel a nap, visszatérnek
és vackukon elheverésznek.
Indul az ember munkája után
és jár napestig a dolga után.

Milyen számosak műveid Uram!
bölcsességeddel teremtettél mindent;
tele van a föld teremtményeiddel.
Im itt a tenger, nagy és messze-széles:
és benne csúszó-mászó rengeteg,
nagy állatok és kicsinyek.
Amott a hajók járnak szerte,
s a Leviáthán, melyet alkotál, hogy játszadozzon benne.[395]

S tetőled várja mind, hogy megadod
idejében a harapnivalót.
Te adsz nekik, ők gyüjtenek,
jóllaknak mind a jóból, ha megnyitod kezed.
Ha arcod elrejted, megháborodnak;
tönkremennek, ha lelkük megvonod,
s porukba visszatérnek.
Ha kibocsátod lelked, újra élnek,[396]
s a föld színét megújítod.

Az Úrnak örök dicsőség legyen!
örvendjen az Úr ő műveiben.
Ránéz a földre, és az megremeg:
hegyeket érint, és füstölgenek.
Mindéltemig énekelek az Úrnak,
Istenem zengem, míg vagyok.
Legyen előtte kedves énekem:
én az Úrban vígadozok.

Vesszenek el a bűnösök a földről,[397]
és ne legyenek többé gonoszok.
Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak! Alleluja.

104. Isten jótettei a történelemben

Magasztaljátok az Urat, kiáltsatok nevének,
tetteit a népeknek hirdessétek.
Daloljatok, zenéljetek neki,
elbeszéljétek csodatetteit.
Dicsekedjetek az ő szent nevében,
aki az Urat keresi, örvendezzen szivében.
Az Urat és erejét vizsgáljátok,
szüntelen arcát kutassátok.
Tartsátok észben a csodákat, amiket végbevitt,
a jeleket s szájának ítéleteit.
Sarjai szolgájának, Ábrahámnak,
fiai Jákobnak, választottjának![398]
A mi Urunk, az Isten ő,
egész földön ítélkező.

Mindörökké emlékezik a szövetségre,
az ígéretre, amelyet adott, ezernyi nemzedékre.
A kötésre, melyet Ábrahámmal kötött,
az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
Mit Jákobnak erős törvényül rendelt,
örök kötésül Izraelnek,
Mondotta: Kánaán földjét neked adom,
örökségül rátok hagyom.
Amikor még kevesen voltak,
csekélyek, s ama földön jövevények,
És nemzettől nemzethez vándoroltak,
egy országtól a másik néphez,
Reájuk elnyomót akkor sem engedett,
értük királyokat megbüntetett:
,,Ne illessétek fölkentjeimet,
prófétáimnak ártani ne merjetek![399]

Éhséget hívott az ország fölé,
s kenyerük készleteit végképpen megtöré.
Már jó előttük férfi küldetett:
rabszolgaként eladták Józsefet.
Lábát békóba verték,
nyakát vasbilinccsel övezték.
Mindaddig, míg szava betellett:[400]
az Úr tett szót szolgája mellett.
Küldött a király s feloldotta,
a népek fejedelme, és kiszabadította.
És háza fölé úrrá rendelé,
elsővé minden jószága fölé.
ő nagyjait hogy megoktassa tetszése szerint,
s bölcsességre tanítsa véneit.

Izrael akkor Egyiptomba bément,
s Jákob Kám földjén vendéggé lett.[401]
És igen megsokasította népét,
erősebbé tette, mint ellenségét.

Fordított szívükön, hogy népe ellen gyűlöletre keljenek,
s szolgáin álnokságot cselekedjenek.
Akkor Mózest, szolgáját küldte el,
és Áront, akit kiszemelt.
És ők közöttük jeleket míveltek,
Kámnak földjén sok csodatettet.

Sötétet küldött, s lőn sötétség,[402]
de nem hallgatták meg igéjét.
Vizeik vérré váltanak,
és megölte halaikat.
Országuk a békáktól hemzsegett
be egészen királyi házaikba.
Szólott, s csapatban jöttek a legyek,
és szúnyogok minden határaikra.
Mint záporeső, hullt a jég,
földjükre lángos tűz szakadt,
Elvert szőlőt és fügefát
széttördelé határaikban fáikat.
Szólt, és sáskák jövének,
és száma-nincsen rágó-féreg;
És országuk minden füvét felemésztették,
megemésztették földjeik gyümölcsét.
Halálra sujtott földjükön minden elsőszülöttet,
zsengéjét minden erejüknek.
És kivezette őket arannyal és ezüsttel megrakottan
és törzseikben gyöngék nem akadtak.
Örült Egyiptom, hogy kimentenek,
mert rászállott miattuk rettenet.
Felhőt feszített oltalmul föléjük,
s tüzet, hogy legyen világos az éjük.
Fürjeket küldött, mikor esedeztek,
s égi kenyérrel bőven töltekeztek.
A sziklát megnyitotta, víz omolt,
s a pusztában folyóként szertefolyt.
Mert szent szavára visszagondolt,
mit szolgájának, Ábrahámnak mondott,
És kivezette népét vígassággal,
választottait örömujjongással.

Nekik adta nemzetek földjeit,
birtokul kapták népek javait.
Hogy megtartsák rendelkezéseit,
és kövessék törvényeit. Alleluja.

105. Izrael bűnvallomása [403]

Magasztaljátok az Urat, mert jó,
irgalmassága örökkévaló.
Ki mondja el az Úr hatalmas műveit,
ki számlálhatja el minden dícséretit?
Boldog, ki tartja a parancsokat,
s ami igaz, mindig annál marad.
Emlékezzél, Uram, reám a te népednek szóló kegyelemben,
segítségeddel látogass meg engem.
Hogy gyönyörködjem választottaidnak jósorán,
és örülhessek néped örömén,
s örökségeddel dicsekedjem én.

Mint atyáink, vétekbe estünk,
igaztalanul tettünk, gonoszat cselekedtünk.
Egyiptomban atyáink
nem becsülték meg te csodáid.
Kegyelmeid teljére nem ügyeltek,
de föllázadtak a Fölséges ellen a Vöröstenger mellett.
Mégis nevéért őket megmentette,[404]
és erejét nyilvánvalóvá tette.

Rárivallt a Vöröstengerre, és az megszáradott,
s a habokon át őket, mint puszta földön, átvezette.
És megmentette őket a gyűlölő kezéből,
és megszabadította az ellenség kezéből.
Ellenségeiket elborította vízáradat,
élő közöttük nem maradt.
Akkor igéjét elhivék,
és zengették dícséretét.

Ám tettei gyorsan feledve voltak:
szándékában nem bizakodtak.
Vágyaiknak a pusztán megeresztették fékét,
a sivatagban az Istent kísérték.
És ő megadta telni vágyuk,
de sorvadást bocsáta rájuk.[405]

S Mózesnek a táborban ellene szegülének,
és Áronnak, az Úr szentjének.
Megnyílt a föld s elnyelte Dátánt,
s elborította Abiron hordáját.
És hordájukat tűz emészté,
a vétkezőket láng enyészté.

Borjat formáltak Hóreb táján,
és imádták az öntött aranybálványt.
Dicsőségüket azzal cserélték el:[406]
szénafaló bika képével.
A szabadító Istent elfeledték,
ki Egyiptomban nagyokat cselekvék,
Kám országában csodadolgokat,
a Vöröstengeren borzalmakat.
Már-már azon volt, hogy elveszti őket,
ha választottja, Mózes
Az Urnál közbe nem lép,
hogy el ne vessze őket, haragja csendesedjék.
A sóvárgott földet lenézték,[407]
és nem hitték Isten igéjét.
Sátraikban dohogtak egyre,
az Úrra nem hederítettek.
S fölemelte kezét, úgy esküdött meg,
hogy a pusztában leteríti őket;
Hogy nemzetek között elszórja magvukat,
és országokon szerte széleszti magukat.

És magukat a Bélfegorhoz adták,
holt bálványoknak ették áldozatját.[408]
Ingerelte őt gonoszságuk,
és szakadt a csapás reájuk.
Ám akkor felkelt s ítélt Fineász,
és megszűnt a csapás.
És érdemül számíttatott ez néki
nemzedékről nemzedékekre végig.
Ám Meriba vizeinél ismét haragra kelték,
ott Mózest is bajba keverték.
Megkeserítették benne a lelket,
s ajka óvatlan szókat ejtett.[409]

Nem irtották a népeket,
kikről az Úr rendelkezett.
Pogányok közé elegyedtek,
s műveikkel megegyesedtek;
És szolgálták bálványaik,
ám ez kelepce lett nekik.[410]
Feláldozták fiaikat,
démonoknak lányaikat,
Ártatlan vért ontottanak,
fiaiknak és lányaiknak vérét,
akiket áldozatul adtak Kánaán bálványainak.
Az országot vérbűn fertőzte meg,
szennyesek lettek műveikkel ők,
s gaztetteikkel házasságtörők.[411]

Népe fejére akkor az Úr haragja szálla,
és örökségét megutálta.
És őket nemzetek kezére adta,
és úrrá lettek gyűlölői rajta.
És ellensége megnyomorgatá,
és megalázta kezei alá.
Megszabadítá sokszor-sokszor őket,
ám terveikkel elkeserítették,
s bűneikért porba verődtek,
Szorongatásaikra mégis szemet vetett,
mikor hallotta könyörgésüket.
Kötéséről javukra megemlékezett,
s nagy jósága miatt szánásra gerjedett.
És tette, hogy szánásra keltenek,
kik foglyul vitték őket, mindenek.

Urunk, Istenünk, szabadíts meg minket,
a pogányok közül gyüjtsd össze népedet,
Hogy szent neved magasztalhassuk,
és dícsérhessük dicsőségedet.

***

Áldott az Úr, Izrael Istene, öröktől mindörökké:
és mondja az egész nép: Ugy legyen! Alleluja!

Az oldal tetejére