II. KÖNYV: 41-71.
50. 60. 70.

41-42. [95] Mint szarvasgím a patakok vizére...

Mint szarvasgím a patakok vizére,
úgy óhajtozik lelkem Istenére.
Az élő Istent szomjúhozza lelkem:
mikor lehet elébe mennem
és Isten arca előtt megjelennem!
Könny a kenyerem éj-nap untalan,
mikor naponta mondják: ,,Istened merre van'?''
A lelkem áradoz, ha arra gondolok:[96]
a tömegben hogyan vonultam, Isten házába legelől vonultam,
Örömujjongás, háladal szavával,
ünneplő sokasággal.
Mért vagy, én lelkem, oly levert?
mért háborítasz engemet?
Bízzál Istenben: Áldani fogom még
az én orcámnak megszabadítóját, az én Istenemet.

A lélek mélyen le van sujtva bennem,
azért a Jordán földjén, Hermon alatt, Misar hegyén te jársz eszemben.[97]
Itt örvény örvénynek kiált, zuhatagjaid vizei harsognak:
és minden árjaid, minden hullámaid énrajtam át zuhognak.[98]
Nappal küldjön az Úr irgalmat énnekem,
éjente életemnek Istenéhez hadd szálljon áldó énekem.
Istenhez szólok: Én kősziklám, miért felejtesz engemet?
mikor szorongat ellenségem, szomorún mért járok-kelek?
Csontjaim törnek, mikor ellenségeim gúnyolnak engemet,[99]
mikor naphosszat hajtogatják: ,,Hol van hát Istened?''
Mért vagy én lelkem, oly levert?
mért háborítasz engemet?
Bízzál Istenben: áldani fogom még
az én orcámnak megszabadítóját, az én Istenemet.

42. zsoltár (Mint szarvasgím a patakok vizére...)

Itéld meg igazamat Isten,
fogd pártom a nem-szent nép ellenében:
cseles és álnok ember ellen te légy a menedékem.
Mert te vagy, Isten, az én erősségem:
miérthogy elvetettél?
miért kell szomorúan járnom, mikor szorongat ellenségem?
Világosságodat és hűségedet küldd el, vezérem az legyen,
te szentséges hegyedre s csarnokaidba az vigyen.
Én bemegyek az Isten oltárához,
Istenhez, ó ujjongó örömem,
És dicsérlek tégedet citerával,
Isten, én Istenem!
Mért vagy én lelkem oly levert?
mért háborítasz engemet?
Bizzál Istenben: áldani fogom még
az én orcámnak megszabadítóját, az én Istenemet !

43. Üldözött nép könyörgése

Isten, hallotta tulajdon fülünk,
atyáid mondották el minekünk;
A művet, mit műveltél napjaikban,
a hajdani napokban.
Tennen kezeddel népeket elűztél, és helyükbe őket ültetted,
nemzeteket szertemorzsoltál és őket megtelepítetted.
Mert nem kardjukkal szereztek országot,
nem önnön karjuk volt szabadulásuk,
Hanem a Te jobbod, a Te karod,
és fényességes arcod, mert őket megszeretted.
Az én királyom, Istenem, te vagy,
aki Jákobot győzelmekre vitted.
Általad vertük vissza, ki támadott bennünket,
neveddel eltiportuk ellenünket.
Mert nem íjjamban volt bizakodásom,
nem is kardomtól lett szabadulásom.
Ellenségtől te mentettél meg minket
és te zavartad meg gyűlölőinket.
Az Istenben dicsekedtünk örökké,
hálát adtunk nevednek mindörökké.

Most mégis elvetettél és megzavartál minket,
már nem kíséred mi seregeinket.
Hogy ellenünktől meghátráljunk, hagytad,
és gyűlölőink zsákmányhoz jutottak.
Kiszolgáltattál mint juhot, mit áldozatra szántak,
és szétszórtál közébe a pogánynak.
Áratlan áron adtad oda néped,
s vajmi csekély volt rajta nyereséged.
Szomszédoknak gyalázatul vetettél,
csúfságra, gúnyra körül a népeknél.
Példaszóvá lettünk a nemzeteknek,
a népek fejcsóválva emlegetnek.
Gyalázatom előttem szüntelen,
és arcom elborítja szégyenem!
A hangos szitkozódás és ócsárlás miatt,
az ellenfél, az ellenség miatt.

Mindez reánk jött, pedig nem feledtünk,
szövetségedhez hűtlenek nem lettünk.
És szívünk tőled el nem fordult,
léptünk el nem térült utadról,
Mikor a gyötrés helyén megtiportál,
és sötétséggel eltakartál.
Ha elfeledtük volna Istenünket,
ha idegen istenhez tártuk volna kezünket:
Vajjon az Isten ezt nem tudta volna meg?
hiszen ő ismeri a rejtek szíveket!
De hisz minket minden időben éppen teérted irtanak,
vágó juhok módjára tartanak.[100]

Ébredj Uram, miért szunnyadni néked?
ébredj, ne vesd el mindörökre néped!
Orcád előlünk miért rejted el?
gyötrelmünket és elnyomatásunkat miért felejted el?
Hiszen lelkünk porig aláztatott,
testünk a földre sujtatott.
Kelj föl segítségünkre nékünk,
és irgalmadban légy a menedékünk.

44. A Messiás királyi násza

Szívem szép szóra gerjedez,
énekemet a királynak ajánlom,
nyelvem, mint fürge író vesszeje.

Szépségesebb vagy emberek fiánál,
ajakadat édesség elömölte,
azért az Isten megáldott örökre.
Övezd fel kardod oldaladra, hős,
szépségedet és ékességedet!
Szállj síkra szerencsével hűségért, igazságért,
s nagy tettekre tanítson jobbkezed.
Hegyesek a te nyilaid, a népek elhullnak alád,
a király ellenségei szivét rettegés járja át.
Trónusod, Isten, áll örök időkre,[101]
királyi vessződ igazság vesszője.
Igazságot szeretsz, gonoszságot gyűlölsz:
ezért kent fel az Isten, Istened,
az öröm olajával minden társad felett.[102]
Áloe-, myrrha-, káziától illatosak ruháid,
elefántcsont termekből hárfapengés vidámít.
Királylányok vonulnak szembe véled,[103]
jobbodon a királyné, Ophir-arannyal ékes.[104]

Halljad leány, nézz rám s figyelj:
népedet és atyádnak házát felejtsed el.
Kívánja a király szépségedet,
hódolj neki, mert urad ő neked.
Tyrus népe hozza elébed nászajándékait,
a nép előkelői kegyed versengve keresik.[105]
Teljes díszben vonul fel a királylány,[106]
aranyos-szőttes ékesség ruháján.
Hímes palástjában a király elé hozzák,
utána szűzek, társai, sorban követik hozzád.
És vigadozva, ujjongó csapatban
úgy vonulnak be a királyi lakba.

Fiaid lépnek atyáid helyébe:[107]
fejedelmeknek állítod fel őket az egész föld fölébe.
Nevedet hirdetni fogom nemzedékektől nemzedékekig,
azért a népek ünnepelni fognak öröktől örökig.[108]

45. Isten a mi erős várunk

Isten nekünk erő és oltalom;
igen próbált segítőnk szorongatásokon.
Azért nem félünk, bár a föld remeg,
s tenger szívébe hullnak a hegyek.
Vizei bár tajtékozzanak, zengjenek,
rohamán bár hegyek rendüljenek:
A seregeknek Ura van mivélünk,
Jákob Istene a mi erősségünk.[109]

Élővíz patakocskák vidítják Isten városát,[110]
a Magasságbeli szentséges sátorát.
Az Isten lakik benne, meg nem inog soha:
már kora hajnalon Isten a gyámola.[111]

Népek zúgtak, országok háborogtak,
de megdördült a hangja s a föld előtte szerteolvadt.
A seregeknek Ura van mivélünk,
Jákob Istene a mi erősségünk.

Jertek, lássátok az Úr tetteit,
a csoda-dolgokat, miket a földön végbevitt!
Aki a föld széléig megfékezi a hadakat,
íjjakat eltör, lándzsát összezúz, paizsot tűz lángjának ad.
Megálljatok s lássátok: az Isten én vagyok,
felséges a népek között, a földön felséges vagyok!
A seregeknek Ura van mivélünk,
Jákob Istene a mi erősségünk.

46. Isten minden népek királya!

Minden népek, kézzel tapsoljatok,
ujjongó dallal Istent áldjatok!
Mert fölséges az Úr és borzadalmas,
király ő, az egész földön hatalmas.
Nemzeteket alánk vetett
sarkunk alá a népeket.
Kiszemelte minekünk örökségét,
kedves Jákobja dicsőségét.
Fölmegy az Isten örömriadallal,
az Úr hangos harsonadallal.
Zengjetek az Istennek, zengjetek,
zengjetek királyunknak, zengjetek!

Mivel király az Isten az egész föld felett,
himnuszt zengjetek!
Országol Isten a nemzeteken,
az Isten ül szentséges székiben.
Népek fejedelmei összegyűltek,[112]
Ábrahám Istenének népével egyesültek.
Mert Istené a földön mind aki vezető:
nagyon fölséges ő.

47. Az Úr megvédelmezi szent városát

Nagy az Úr és dícsérni kell minden fölött
a mi Istenünk városában őt.
A híres halom, az ő szent hegye
egész világnak öröme.
A Sion hegy, éjszak szélső foka,[113]
a nagy királynak városa.
Az Isten tornyaiban ennek
megmutatkozott biztos védelemnek.
Ime királyok seregeltek,
s ellene hadra keltek.[114]
Jöttek, látták, megzavarodtak,
megremegtek és megfutottak.
Ott szállta meg őket a félelem,
s mint a vajúdó kínja, gyötrelem,
Mint amikor Kelet szele
Tarzis hajóit zúzza le.[115]

Amint hallottuk, látja most szemünk,
a seregek Urának városában,
A mi Istenünk városában:
örök erősség annak Istenünk.
Tiszteljük, Isten, kegyességedet,
templomod közepett.
Neved, ó Isten, és dícséreted
a föld legvégső végéig kiárad.
Jobbod igazsággal tele,
vígadjon hát Sion hegye,
Juda városai ujjongjanak
ítélkezéseid miatt.
Köröskörül járjátok meg Siont,
vegyétek számba tornyait,

Szemléljétek meg védőműveit,
fussátok végig várait,
Hadd mondhassátok el a késő nemzedéknek:
ily nagy az Isten, a mi Istenünk
és mindörökké, mindenkor nekünk
ő a vezérünk.

48. A halál ereje

Halljátok, minden népek,
mind, akik laktok a föld kerekén, fületekbe vegyétek,
Közemberek fiai s uraságok,
egyetemben gazdagok és szegények:
Bölcsesség szól számnak igéiben,
szívem elmélkedése értelem.
Példabeszédre hajtom fülemet,[116]
hárfadal mellett nyilatkoztatom ki rejtélyemet.
A rossz napokban miért féljek,
ha körülvesznek álnok ellenségek,
Emberek, kik a kincsben bizakodnak,
s bőségük telijében fuvalognak?
Senki pedig nem váltja meg magát,
sem váltságpénzt az Istennek nem ád.
Nagyon is nagy a lélek megváltása, soha nem adhat olyan árt,
hogy éljen mindörökké és ne lásson halált!
Mert látni fogja: meghalnak a bölcsek,
s mint ők, úgy pusztul balga és bolond,
s utánuk idegenek örökölnek.
Nekik a sír lesz házuk mindörökre,
hajlékuk nemzedéktől nemzedékig,
pedig országokat neveztek el nevökre.
Ember bőségben nem soká lakoz:
elpusztuló baromhoz leszen hasonlatos.

Így járnak, akik balgán elbízzák magukat,
ez a végük, akik vakon élvezik sorsukat.[117]
Birkák módjára őket az alvilágra terelik,
ott legelteti őket a halál, és az igazak lesznek uraik.
Alakjuk elenyészik sebesen, s házuk az alvilág leszen.
Ám énnekem az alvilágból megmenti Isten lelkemet,
mert magához von engemet.[118]
Ne bánkódj hát, ha dús lesz valaki,
és gyarapodnak háza kincsei:
Semmit magával nem visz a halálba,
és gazdagsága nem megyen utána.
Ha éltében magának ígért is szépeket:[119]
,,Mivel okosan éltél, dícsérni fognak tégedet'', --
Odamegy mégis, hol atyái laknak,
akik sohasem látják világát már a napnak.
Ember bőségben, hogyha nem okos,
elpusztuló baromhoz leszen hasonlatos.

49. A lélektelen istentisztelet

Szólt az Uristen, idézte a földet
hallotta napkelet és napnyugat.
Szépsége telijében Sionból tündökölt fel,
jön az Isten és szótlan nem marad.
Emésztő tűz lobog előtte,
dühöngő forgószél körötte.
A magasból eget, földet idéz,
ő népén ítélkezni kész:
,,Hívjátok egybe én szentjeimet,
kik áldozván, velem kötést kötöttenek.
Igazságát hirdetik az egek,
mert maga Isten ül ítéletet.

,,Halljad, én népem, szólok hozzád,
Izrael, bizonyságot teszek ellened:
én vagyok Isten, a te Istened.
Nem áldozataidért feddelek,
hisz égő áldozataid előttem vannak szüntelen.
Nem kell nekem házadból a tulok,
sem nyájaidból a kecskebakok:
Enyémek úgyis erdők vadjai,
s hegyeimen a barmok ezrei.
Az ég minden madarát ismerem,
ismeretes előttem, ami mozog a réteken.
Ha éhezném, nem mondanám tenéked:
enyém a földkerekség és minden teljessége.
Vajjon bikáknak húsát eszem-é,
bakoknak vérét iszom-é?
Dícséret-áldozattal tiszteljed az Urat,
és álld a Fölségesnek fogadalmaidat!
Segítségül szólíts a gyötrelemben:
megmentelek, és áldani fogsz engem.''

Ám a gonoszhoz Isten így beszél:
,,Mért hangoztatod rendelésemet?
mért hordod szádon szövetségemet?
Gyűlöletes a fegyelem neked,
s szavaimat hátad mögé veted.
Tolvajt ha láttál, már hozzája álltál,
és házasságtörőkkel cimboráltál,
A gonoszra megoldtad szájadat,
és szólt a nyelved álnokságokat.
Beszélni ültél önnön véred ellen,
gyalázkodtál tenanyád fia ellen.
Így cselekedtél, és hallgassak én?
vélted, hogy hozzád hasonló vagyok?
de számonkérlek és rádolvasok.

Értsetek szót, ti istentelenek,
hogy menthetetlenül el ne veszítselek!
Aki dícséret-áldozatot áldoz, az ád énnekem tisztességet,
és aki a jó utat járja; annak mutatom meg az üdvösséget!''[120]

50. Miserere

Könyörülj rajtam, Isten, irgalmasságodért,
törüld le gonoszságomat könyörületednek nagyvoltaért.
Teljességgel moss meg bűnömtől engem,
és vétkeimtől tisztogass meg engem.

Mivelhogy vétkem én elismerem,
és előttem van bűnöm szűntelen.
Te ellened vétkeztem egyedül,[121]
és gonoszat előtted cselekedtem.
Hogy meglássék: igaz vagy végzésedben
s igazságos ítéletedben.
Ime, vétekben jöttem a világra
és anyám bűnben fogant engem.[122]
Pedig te a tiszta szívnek örülsz,
és bölcsességre oktatsz kebelemben.

Hints meg izsóppal, s én tiszta leszek,[123]
moss meg, és hónál fehérebb leszek.
Add hallanom a vígság és öröm szavát,
hadd ujjongjanak megtört csontjaim.
Fordítsad el orcádat vétkeimtől,
töröld el minden gonoszságaim.

Szívet teremts, Isten, tisztát nekem,
és újítsd meg szilárddá szellemem,
El ne taszíts orcád elől,
és meg ne vond tőlem szent lelkedet,
Add vissza üdvösséged örömét,
és tégy nemes lélekkel erőssé engemet.
A bűnösöket én utadra megtanítom,
s hozzád térnek az istentelenek.
Szabadíts meg a vérontás bűnétől, Isten, szabadítóm![124]
s ujjongjon nyelvem igazságodon.
Nyisd meg, Uram, ajkaimat,
s hirdetni fogja szám magasztalásodat.
Mert áldozatban kedved nem leled,
sem égőáldozatban nem telnék örömed.[125]
Az én áldozatom a töredelmes lélek,
a megtört és alázatos szivet, ó Isten, le nem nézed.

Légy jó, Uram, Sionhoz kegyességed szerint,
építsd meg Jeruzsálem falait.
Akkor majd kedves lesz előtted törvényes áldozat, égő és teljes áldozat,
akkor majd hordanak oltáraidra tulkokat.[126]

51. Jaj a gonoszoknak!

Gonoszságoddal mit dicsekszel,
te nagyhatalmú gonosz ember?
Rontáson jár az eszed szüntelen,
álságot fensz késéles nyelveden.[127]
Jónál a rosszat jobban szereted,
igaznál a hazug beszédeket.
Minden rontó igét szeretsz,
te csalfa nyelv!

Azért leront az Isten,
elvet örökre tégedet,
Kigyomlál sátorodból,
s az élők országából kitépi gyökered.
Megfélemedve látják ezt majd az igazak,
s nevetnek rajta:
,,Ime az ember, aki oltalmának
nem az Istent akarta,
Gazdagsága bőségében bizakodott
és bűneiben felfuvalkodott.''
De én, mint zöldelő olajfa az Isten hajlékában,
bízom örökre Isten irgalmában.
Dícsérni foglak mindörökké, mivelhogy cselekedtél[128]
és dicsőségét jóságos nevednek
hírdetni fogom szenteidnek.

52. Az emberek romlottsága

Azt mondja szívében az esztelen:
,,Nincs Isten!''
Megromlottak, utálatosak tetteik,
aki jót tenne, nincsen.
Az Úr lenéz mennyből az emberekre,
hogy lássa, van-e még okos, van-e még Istent kereső?
Mind, mind tévelygenek, romlásra váltak valamennyien,
egyetlenegy sincs jót cselekedő.
Ugy-e, hogy mind eszükre fognak térni a gonosz emberek,
akik úgy falják népemet, akár a kenyeret,
és nem hívják Istent segedelemre?
Akkor rettegtek félelemben,
amikor nem volt ok a félelemre,
Mert Isten szerteszórta ostromlód csontjait,
s megszégyenültek, mert az Isten őket elvetette.

Bár jönne üdvösség Sionból Izraelre!
mikor majd Isten fordít népe sorsán,
akkor ujjongna Jákob, Izrael ünnepelne.[129]

53. Isten az én segítségem

Isten, nevedben ments meg engemet![130]
és hatalmaddal fogd fel ügyemet!
Hallgasd meg, Isten, imádságomat,
számnak igéit füledbe fogadd.
Mert gőgösek keltek föl ellenem,
és erőszakosak támadtak életemre;
nem voltál szemük előtt, Istenem.

Ime, az Isten segítőm nekem,
az Úr megoltalmazza életem.
Elleneim fejére fordítsd vissza a rosszat,
és hűségedben őket eltapossad.
Én szabad szívvel áldozok neked,
és magasztalom jóságos neved.
Mert minden gyötrelemből kimentett engemet,
és letiport ellenségeimen legeltettem a szememet.

54. Hűtlen barát

Vedd a füledbe, ó Isten, imám,
könyörgésemtől el ne fordulj,
hallgass meg és figyelj reám.
Szorongás közt bolyongok,
megrendültem az ellenség szavától,
a bűnösök zajától.
Mert elhalmoznak rosszal engem,
s haraggal fenekednek ellenemben.
A szív bennem megháborul,
halál borzalma rámtolul.
Rám száll a félelem, a rémület,
és elborít a rettenet.
S mondom: bár volna szárnyam, mint galambnak,
hogy elszállhatnék s lelhetnék nyugalmat;
Innen bizony nagymessze futnék,
a sivatagban megmaradnék.
Ott vernék gyorsan menedékhelyet föl,
megvédene szélvésztől, fergetegtől.

Szórd őket el, Uram, s nyelvükre széthúzást hozz[131]
mivel csupa erőszak s viszálykodás a város.
Fenn ólálkodnak éj-nap a falon,
benne gonoszság van és ártalom.
Csalárdság van belül,
erőszak s cselszövés utcáin el nem ül[132]
Ha ellenség gyalázna,
azt még csak elviselném,
Ha gyűlölőm támadna ellenem,
titokban elkerülném,
De te voltál, ki társam vagy nekem,
barátom és bizalmas emberem,
Te, kivel egymást édes frigybe zártuk,
s Isten házát az ünneplő tömegben együtt jártuk.[133]

Lepje meg őket a halál,
szálljanak alvilágra élve,
mert aljasság van házuk belsejében!
Én pedig, én az Istenhez kiáltok,
és megszabadít az Úr engemet.
Este, reggel és délben panaszkodom, sóhajtozom,
és meghallgatja könyörgésemet.
Befogadja békébe lelkem azoktól, akik bántanak,
mert seregestül reám rontanak.
Meghallgat Isten s megalázza őket, ki öröktől uralkodik,
mert nem térnek a jóra s Istent nem rettegik;
Barátjuk ellen nyújtják kezüket,
megfertőztetik szövetségüket.[134]
Simább az arca mint a vaj,
pedig szívében harc lakik.[135]
Olajnál olvadóbbak,
pedig vont kardok szavai.
Az Úrra vessed gondodat,
és ő megtámogat:
soha igazat inogni nem enged.
És te Isten, mélyére sujtod őket
a halálos veremnek:
A vérszopók, az álnokok nem érnek napjaik feléig,[136]
én pedig, Uram, bizakodom benned.

55. Könyörgés és bizalom nagy veszedelemben

Könyörülj rajtam, Isten, mivel ember tipor,
támad, szorongat szüntelen.
Ellenségeim szüntelen tipornak,
sokan támadnak ellenem.
Amelyik nap megszáll a félelem,
Fölséges, és benned reménykedem.[137]
Isten ígéretét ünneplem én,
nem félek, Istenben reménykedem:
a test mit árthat énnekem?

Gyaláznak mind-egész napon,
mind amit elgondolnak: ellenem ártalom.[138]
Falkába gyűlnek, leskelődnek, minden lépésem figyelik,
mert életemet keresik.
Haragodban a népeket tipord le,
gonoszságukért fizess meg nekik.
Számkivetésem útjait te számon tartod,
tömlődbe gyűjtöd minden könnyeim:
nemde, Uram, könyvedbe írtad őket?[139]

Hátrálni fognak ellenségeim,
valahányszor szólítlak téged;
jól tudom, Isten, enyém segítséged.
Isten igéretét ünneplem én,
nem félek, Istenben reménykedem:
ember mit árthat énnekem?

Tartom, Istenem, minden fogadásom,
és a hála áldozatát is állom,
Mert megmentetted éltem a haláltól,
lábaimat a megcsuszamodástól,
hogy az élők fényességében járhassak az Isten előtt.[140]

56. Bizalom ellenségek közepett

Könyörülj rajtam, Isten, könyörülj,
mivel én lelkem hozzád menekül,
Szárnyaid árnyékában én lelkem megvonul,
amíg a veszedelem elvonul.
A Fölségeshez szavam emelem,
az Istenhez, aki jót tesz velem.
Küldje nekem a mennyből segítségét,
üldözőimet gyalázatnak adja;
küldje nekem az Isten kegyelmét és hűségét.
Lelkem oroszlánok közt lakozik;
mohón szétmarcangolják emberek fiait,
A nyelvük éles kard,
nyílak és lándzsák fogaik.
Emelkedjél fel az egek felett,
ragyogtasd föl, Uram, az egész földön
te dicsőségedet.

Lábamnak tőrt vetettek,
meghajlították lelkemet.
Vermet ástak elém,
belé maguk hadd essenek.
Kész az én szívem, Istenem,
kész szívem énekelnem és zsoltárt zengenem.[141]
Ébredj, én lelkem,
citera, hárfa, ébredj!
a hajnalt pirkadni keltem.[142]
A nemzetek közt, Uram, vallak;
a népek közt énekkel magasztallak.
Mert nagy a te jóságod, felér az egekig,
hűséged a fellegekig.
Emelkedjél fel az egek felett,
és terjeszd ki, Uram, az egész földön
te dicsőségedet.

57. Az Úr igazságot tesz [143]

Ti nagyhatamasok, igazságot beszéltek?[144]
ember fiai, igazul ítéltek?
Nem! Gonoszat kovácsol szívetek,
kezetek az országnak jogtalanságot méreget.
Megtévedtek a gonoszok már anyjuk emlejétől,
tévelyegnek a hazugok az anyaméhtől,
Mérgük a kígyó mérgéhez hasonló,
siket áspis mérgéhez, amely fülét bezárja,
S oda se hallgat a ráolvasóra,
a hozzáértő bűvös bűvölő dallamára.[145]

Isten, te zúzd szájukban a fogat szét,
morzsold, Uram, az oroszlánfogat szét.
Mint szétömlő víz, szertefolyjanak,
megvont nyílaik megtompuljanak.[146]
Úgy enyésszenek el, mint szétfolyó csiga,
mint amely nem látott napot: asszony idétlen magzata.
Még mielőtt a tüskerőzse lángja fazekatokig ér el,
azon zölden ragadozza a szél el.[147]
Vígadni fog a jámbor, mikor a bosszút látja,
s a gonoszak vérében fürdik lába.[148]
S az emberek mondják: ,,Igen! Jutalmat nyer a jó!
él az Isten, földön igaz bíró!''

58. Éhes kutyák módjára...

Ellenségemtől ments meg, Istenem,
védelmezz meg előlük, akik fölkelnek ellenem.
Gonosztevőktől szabadíts meg;
vérszopók ellen te segíts meg.
Mert íme életemre lesben állnak,
hatalmasok ellenem cimborálnak.
Nincsen, Uram, bűnöm, se vétkem,
ártatlan támadnak s rontanak nékem.
Kelj fel, állj mellém, nézz ügyemre le,
mert te vagy, seregek Ura, Izrael Istene.
Serkenj föl s mind a pogányokat büntesd,
a hűtlenek közül egyhez se légy kegyelmes![149]

Estére visszatérnek, mint a kutyák ugatnak,
és városszerte csavarognak.[150]
Íme szájukban kérkedés, ajkukon rágalom szava:
,,Hiszen ki hallana?''
De te Uram, te őket neveted,
kigúnyolsz minden pogány nemzetet.
Én rád figyelek, szilárdságom,
mert te vagy Isten, menedékem,
én Istenem, irgalmasságom!

Segítsen engem Istenem,
hadd gyönyörködjem ellenségemen.
Pusztítsd el őket, Istenem, ne legyenek botrány népemnek ők,
zavarja szét és sujtsa le erőd,
mi paizsunk, Uram!
Szájukban annyi bűn, ahány szó ajkukon,[151]
gőgjük legyen bukásuk s az átok és hazugság, amit szájuk kimond.
Veszítsd el őket haragodban: veszítsd el, hogy ne is legyenek többé,
tudják meg: király Jákobban az Isten, föld határáig, mindörökké.

Estére visszatérnek, mint a kutyák ugatnak,
és városszerte csavarognak.
Köröskörül koncért kóborlanak,
s ha jól nem laknak, felvonítanak.
Ellenben én hatalmadat énekelem,
s reggel jóságodon örvendezem,
Mivelhogy váram voltál nékem,
nyomorúságom napján menedékem.
Téged dalollak, szilárdságom,
mert te vagy Isten, menedékem,
én Istenem, irgalmasságom!

59. Harci dal nehéz időben

Isten, te minket elvetettél, összetörted seregeinket,[152]
haragszol: állíts helyre minket.
Megrengetted, meghasítottad földedet,
inog: gyógyítsd meg a töréseket.
Népednek kemény dolgokat mutattál,
elbódulásnak borával itattál.[153]
Zászlót adtál azoknak, akik tégedet félnek,
nyilazás elől menedéknek;
Hogy akiket szeretsz, megszabaduljanak:
hallgass meg és terjeszd ránk jobbodat!

Szólott az Isten szent helyén:
,,Ujjongva osztom el Szikhemnek földjét,
felméretem Szukkothnak völgyét.[154]
Gálaád földje az enyim, Manasses földje az enyim,
fejem sisakja Efraim, Juda királyi jogarom,[155]
Moáb a mosdó tálam,[156]
Edomra sarumat dobom,[157]
Filiszteán diadalmaskodom.''

Ki visz engem az erős városig?[158]
ki vezet el egészen Édomig?
Nem te, Isten, ki elvetettél minket,
és nem kíséred már seregeinket?
Ellenség ellenében te légy nekünk segély,
mert emberi segítség mit sem ér.
Istennel mi hősök leszünk,
s ő eltiporja ellenünk.

60. Imádság az üldözött királyért

Isten, hallgass kiáltásomra,
figyelmezz én imádságomra.
A föld végéről tehozzád kiáltok[159]
szorongatott szivemmel.
Engedj nyugalmat, sziklára emelj fel,
mert te vagy menedékem,
erős tornyom ellenség ellenében.
Bár lakhatnám örökké sátorodban:
meghúzódnám szárnyaid védelmében.

Mert fogadalmaim, Istenem, meghallgattad,
neved félőinek örökét nekem adtad.
Napra napokat engedj a királynak,
sok nemzedékig esztendőkkel áldjad.[160]
Isten előtt trónoljon mindörökké,
kegyességet, hűséget küld hozzá őrizőkké.
Így mindörökké te nevedet áldom,
s fogadásaim mindennap megállom.

61. Csendes bizalom éneke

Csak Istenben hogy lelkem elpihen,
őtőle jő segítség énnekem.
Egyedül ő sziklám, és menedékem,
én váram: meg nem ingok semmiképpen.
Meddig rohantok egyre még, szétverni mért kivántok,
mint dőlt falat, mint roskadó palánkot?
Mindenképp le akarnak taszítni magasomból,
hazugságot szeretnek;
Szájukkal áldanak,
ám szívükben átokkal emlegetnek.

Csak az Istenben, lelkem, elpihenj,
őtőle jő reménység énnekem.
Egyedül ő sziklám és menedékem,
én, váram, meg nem ingok semmiképpen.[161]
Istentől van szabadulásom, büszkeségem,
erősségem sziklája ő: az Istenben van menedékem.
Bízzál benne, népem, mindenkoron:
öntsétek ki előtte szívetek:
Az Isten nekünk oltalom!

Egy sóhaj az emberfia,
csalárdak a hatalmas emberek:[162]
Föllibbennek a mérlegen,
mind együtt sincs egy lehelet.
Erőszakban ne bízzatok, ne legyen rablásban hiú reménytek;
s ha szaporodik kincsetek, a szíveteket rája ne tegyétek!
Egyet szólott az Isten; kétszer hallottam ezt:[163]
,,Az Istené a hatalom, s tied, Uram, az irgalom;
mert tettei szerint mindennek megfizetsz.''[164]

62. Vágyódás Isten után

Isten, te vagy én Istenem:
kereslek szorgos-éberen;
Téged szomjaz a lelkem, érted eped a testem,
mint asszú föld, mely szomjas és vizetlen.
A szentélyben szemléllek,
hogy lássam hatalmad és dicsőséged.
Mert jobb a te jóságod, mint az élet,
hirdetni fog ajakam téged.

Így akarlak, míg élek, énekelni,
nevedben kezeimet fölemelni.
Eltelik lelkem mint a zsír javával,[165]
és ajkam dícsér ujjongás szavával,
Amikor rád emlékszem ágyamon,
és virrasztván rólad gondolkodom.
Mert számomra te vagy segedelem,
szárnyaid árnyékában vígasságom lelem.

Hozzád tapad a lelkem,
erősen tartasz jobbkezedben.
Ellenben akik életemre törnek,
mélységeibe szállanak a földnek.
Kardélre fognak hullani,
sakáloknak lesznek zsákmányai.[166]
De Istenben fog örvendezni a király,
és dicsekedni mind, ki rája esküdött,[167]
mert megnémíttatik a gonosz szavú száj

63. Ahol legnagyobb a veszély, legközelebb a segély!

Hallgasd meg, Isten, hangom, mikor panaszkodom,
ellenség félelmétől légy életemnek oltalom!
Ments meg gonoszak tanakodásától,
gonosztevők zajongásától.
Kik nyelvüket, mint kardot élesítik,
mérgezett szavak nyilait feszítik.
Szívébe lőni lesből az igaznak,
és nem félnek, hirtelen rányilaznak.
Bátran készülnek gonosz vállalatra,
titkos tőrök vetését fonogatják,
,,Ki lát bennünket?'' -- mondogatják.
Gazságokat koholnak, s eltitkolják, amit koholtak
s eszük és szívük kifürkészhetetlen mindannyioknak.[168]
Ám Isten rájuk sujtja nyilait,
váratlan ütnek rájuk a sebek,
Romlásukat nyelvük okozza
és mind akik csak látják, csóválják fejüket.[169]
S mindenki retteg és hirdeti Isten műveit,
és tetteit megszívlelik.
Örül az Úrban az igaz és hozzá menekűl,
és dicsekszik minden igazszivű.

64. Háladal a zsendülő természetért

Téged illet az ének, ó Isten, Sionon,
imák meghallgatója, néked adassék a fogadalom.
Minden test tehozzád siet,
terhével bűneinek.
Ránk nehezednek vétkeink;
te megbocsátod azokat nekünk.
Boldog, kit kiválasztasz s fölemelsz:
lakója lehet csarnokodnak.
Hadd teljünk el házad javaival,
és szentségével templomodnak.

Meghallgatsz, mert igaz vagy s csodajeleket cselekszel velünk,
mi szabadító Istenünk.
Reménye minden földhatárnak[170]
s a messze óceánnak.
Erőd épített szilárd hegyeket,
magad erővel övezed.
Lecsendesíted tenger moraját,
habok zúgását, nemzetek zaját.
A föld határain lakók remegnek színe előtt jelednek;
szélső Keletet, Nyugatot örömmel itatod.

Meglátogattad és megöntözted a földet,
sok áldással elhalmozád.
Isten patakja bővizű:[171]
keltettél nekik gabonát;
mert igy rendezted el:
Barázdáit megöntözgetted,
egyengetted göröngyeit,
Záporesőkkel puhítottad,
s megáldottad terményeit.
Az évet áldásoddal koszorúztad, nyomaid kövérségtől kicsordúlnak,[172]
Csorognak a sivatag legelői,
a halmok is örömet öltenek,
A legelők nyájakba öltözködnek,
gabonával takaróznak a völgyek,
ujjongnak és dalolnak mindenek.

65. Áldjátok Istenünket nemzetek!

Ujjongjatok Istennek, minden földek,[173]
énekeljétek fölséges nevét,
adjátok meg nagyságos énekét.
Mondjátok Istennek: ,,Csodásak műveid!
erőd nagyvolta miatt hizelegnek ellenségeid.[174]
Az egész föld imádjon és daloljon neked,
dalolja nevedet.''

Jertek, lássátok Isten tetteit,
döbbentők, amiket az emberek közt végbevitt!
A tengert szárazfölddé tette,
az áron őket lábon átkelette:
azért őbenne vígadunk!
Az Úr erejében uralkodik örökre,
szeme fürkészve néz a nemzetekre,
a lázadók, hogy fel ne keljenek.
Áldjátok Istenünket, népek,
dicsőségének hírét hirdessétek,
Aki lelkünknek az életet adta,
és ingadozni lábunkat nem hagyta.
Mert minket, Isten, próbára vetettél,
mint az ezüstöt, tűzben kiégettél.
Hálóba fogtál,
ágyékainkra súlyos terhet raktál.
Fejünkön embereket tiportattál,
tűzön és vízen kellett általmennünk:
de mégis aztán könnyebbséget adtál.

Házadba megyek égő áldozattal,
és teljesítem, amit megfogadtam,
Mind, amiket kimondott ajkam,
amiket szájam fogadott a bajban,
Kövér juhok égő áldozatát és kosok háját ajánlom fel néked:
bikákat áldozok és gödölyéket.
Jertek, ti istenfélők, halljátok, elbeszélem,
mily nagy dolgokat tett ő vélem.
Ajkam hozzá kiáltozott,
nyelvem neki dícséretet hozott.
Ha rossz lett volna szívem szándoka,
meg nem hallgat az Úr soha.
Ámde Isten meghallgatott:
imám szavára fordítá figyelmét.
Áldott az Isten, mert imádságom nem vetette meg,
és el nem vonta éntőlem kegyelmét.

66. Háladal aratáskor

Isten legyen irgalmas hozzánk,
és adja áldását nekünk;[175]
orcája fénye ragyogjon ránk.
Útját a földön ismerjék meg,
szabadítását minden népek.
Áldjanak, Isten, a népek,
minden népek áldjanak téged.

Örüljenek, vígadjanak a nemzetek,
mert igazságban kormányzod a népeket,
s a földnek nemzeteit te vezérled.
Áldjanak, Isten, a népek,
minden népek áldjanak téged.

A föld megadta gyümölcsét nekünk:
megáldott Isten, a mi Istenünk!
Az Úr minket megáldjon,
és rettegjék őt minden földhatáron![176]

67. Diadalének [177]

Fölkél az Isten, és szétszélednek ellenségei,
fut arca elől, aki gyűlöli.
Amint a füst eloszlik, eloszolnak,
amint a tűzben a viasz megolvad,
a bűnösök Isten előtt szétfoszlanak.
De örülnek az igazak és Isten színe előtt vígadoznak,
s örömükben ujjonganak.

Áldjátok Istent, zengjétek nevét;
a sivatagon át jön, utat készítsetek.[178]
Az ő neve: az Úr!
előtte örvendezzetek!
Árvák atyja és özvegyek istápja,
az Isten ő szentséges hajlokában.[179]
Az Isten otthont ád az elhagyottnak,
szabadságot s jólétet át a rabnak:
a forró pusztán egyedül a lázadók lakoznak.[180]

Isten, amikor néped előtt jártál,[181]
mikor a sivatagon átvonultál,
Akkor a föld megindult és megolvadtak az egek,
Színe előtt az Úrnak, Izrael Istenének a Sinai megremegett.[182]
Dús esőt adtál, Isten, öröködnek,
s a lankadtat felüdítetted.
A te nyájad benne tanyázott,
a szegénynek szerezte azt, Isten, jóságod.[183]
Az Úrtól jő a szó;
tömérdek a jóhír-hozó:

,,A hadseregek királyai futnak, futnak;[184];
s a ház lakói zsákmányt osztogatnak.[185]
Mikor pihentetek a nyájak akla közt,
a galamb szárnyai csillogtak, mint ezüst,
és tolla mint sápadt arany.[186]
Mikor szétszórta a királyokat ott a Mindenható,
Salmonon hullt a hó.[187]
Magas hegyek Básánnak hegyei,
ormos hegyek Básánnak hegyei:
Ormos hegyek, mért néztek kancsalúl[188]
a hegyre, hol Istennek lakni tetszik,
ahol lakni fog örökre az Úr?
Isten kocsija tízezer és ezernyi ezer:
az Úr Sinairól a szentélybe vonúl.
Fölszálltál a magasba, vitted a foglyokat,
az embereket is ajándékul magadnak,
még azokat is, kik az Úrnál lakozni vonakodnak.[189]

Áldott az Úr minden napon!
Isten mi szabadítónk, ő hordja terheinket.
A mi Istenünk szabadító Isten,
s az Úristen megóv a halál elől minket.
Bizony szétzúzza Isten ellenségei koponyáját,
üstökös fejét annak, ki vétkeiben járkál.[190]
Mondá az Úr: ,,Básánból visszahozlak,[191]
tenger mélységéből kihozlak,
Hogy vérben áztasd lábadat,
s az ellenségből kutyáid nyelvére jusson falat.[192]

Im bevonultál, Isten, látják,
én Istenem, királyom szentélybe vonulását:
Az énekesek mennek legelőbb, legutolsók a hárfapengetők,
közbül a dobverő leányok.
,,Ünnepi karban az Istent áldjátok,
az Urat ti, kik Izraelből származátok.''
Ott megy legelől Benjamin, a legfiatalabb,
utána seregestül a Juda-fejedelmek,
Zabulon-fejedelmek, Neftali-fejedelmek.

Mutasd meg, ó Isten, hatalmadat,
hatalmadat, ó Isten, ki érettünk munkálkodol!
Templomodért, mely Jeruzsálemben van,
királyok hozzanak neked ajándékot!
Fenyegesd meg a nádlakó vadat,
bikák csordáját, népek borjait.[193]

Boruljanak eléd s hozzák ezüst ékszereik,
szórd szét a népeket, kik háborúban örömük lelik.
Jöjjenek el Egyiptom nagyjai,
Aethiopia az Isten felé karját terjessze ki.

Föld országai, zengjetek Istennek, az Úrnak zsoltározzatok,
aki az egeken, az ősi egeken tovarobog!
Ime hallatja hangját, hatalmas hangját:
,,Ismerjétek meg Istennek hatalmát!''
Fölsége Izrael fölött,
és hatalma a fellegek között!
Rettenetes az Úr a szent helyen!
népének, Izraelnek erőt, hatalmat ád.
Az Úr áldott legyen!

68. A szenvedő Messiás

Istenem, szabadíts meg,
mert torkomig nőtt a vízáradat.
Elsüllyedtem a mély iszapban,
nincs hol megvessem lábamat.
Vizek mélyére hulltam,
a hullám átcsapott fejem felett.
Elfáradtam kiáltani,
és torkom elrekedt.
Elbágyadt a szemem,
míg várom Istenem.
Hajam szálánál számosabbak,
kik ok nélkül gyülölnek.
Erősebbek mint csontjaim,
kik jogtalan gyötörnek:
hogy adjam vissza, amit el sem vettem?[194]

Balgaságomat, Isten, te tudod,
én vétkeim előtted nem titok[195]
Szégyen ne érje értem azokat, kik bíznak benned,
Uram, Ura a seregeknek.
Pirulás rájok ne szálljon miattam,
Izrael Istene, akik téged keresnek.
Mert én a szégyent érted hordom,
érted borítja pír az arcom.
Testvéreimnél idegenné lettem,
anyám fiának ismeretlen.
Mert buzgóság emészt el házadért,
s a tégedet gyalázók gyalázkodása ért.
Bőjttel aláztam meg a lelkem,
de abban is csak gyalázatra leltem.
Szőr-zsákkal öveztem ruha gyanánt magam,[196]
azért is csak megszólnak gúnyosan.
A kapuban ülők rajtam mulatnak,
bor mellett rólam gúnynótát faragnak.

De, Uram, hozzád imádkozom én,
Isten, kegyelmed idején.
Hallgass meg engem nagy jóságodért,
hűséges segítségedért.
El ne süllyedjek: vonj ki a mocsárból,
gyűlölőimtől ments meg,
s mélységeiből a vizeknek.
Össze ne csapjon az árvíz felettem,
el ne nyeljen a mélység,
s a verem szája el ne temethessen.
Hallgass meg, én Uram, mert jóságod kegyelmes;
irgalmad telijében légy rám figyelmes.
Ne rejtsd el arcodat szolgád elől,
hamar hallgass meg: szorongás gyötör.
Jöjj közel és oldozd fel lelkemet,
elleneimtől szabadíts meg engemet.

Pironságom te ismered és szégyenem, gyalázatom,
előtted van minden szorongatóm.
A gyalázat megtörte szívemet s betegre váltam,
szánakozót kerestem, s nem akadt,
vigasztalókat, s nem találtam.
És élelmemül epét adtak,[197]
szomjúságomban ecettel itattak.
Fogótőrré változzék asztaluk,[198]
társaiknak legyen csapóhurok.
Homályosodjon el szemük: ne lássanak,
ágyékaik mindég megroskadozzanak.[199]
Keserűséged öntsd ki rájuk,
haragod tüze csapjon le reájuk.
Lakóhelyükből váljék sivatag,
ne legyen, aki lakja sátrukat,
Mert üldözik azt, akit te vertél meg,
még jobban gyötrik, kit te sebeztél meg.[200]
Vétekre vétket hadd halmozzanak,
s ne legyenek előtted igazak.[201]
Az élők könyvéből törüld ki őket,
az igazakkal bé ne írjad őket.

Ám én szegény és nyomorult vagyok,
védjen meg, Isten, segítő karod.
Isten nevét dícséri majd dalom,
hálával őt fennen magasztalom.
Az Isten ezt bikánál szivesebben veszi,
üszőnél, melynek nőnek már szarva, körmei.
Lássátok, megalázottak, és örvendezzetek,
akik Istent kerestek, éledjen szívetek!
Mert hallja az Úr a szegényeket,
és rabjait nem veti meg.
Az ég és föld dícsérje őt,
a tenger és a benne nyüzsögők.
Mert Siont Isten megsegíti
s Judának városait megépíti,
hogy lakjanak s bírjanak újra ott.
Szolgái maradéka fogja bírni, mint örökét;
s azok fognak lakozni benne, kik szeretik az ő nevét.

69. Piruljanak meg ellenségeim [202]

Tessék, Isten, neked, engem megmentened;
siess, Uram, hozd el segélyemet!
Piruljanak és szégyenkezzenek,
kik hajszolják életemet.
Térjenek hátra, szégyenüljenek meg,
kik bajaimban gyönyörködnek.
Gyalázattal tetézve hátratérjenek,
kik azt mondják: ,,Ugy kell, ugy kell neked!''
Örvendezzenek és vigadjanak mind,
akik keresnek tégedet,
Mondják mindenkor: ,,Áldassék az Isten'',
akik szeretik segítségedet.
Nyomorult vagyok és ágrólszakadt,
Isten, te viseld gondomat!
Szabadítóm, istápom vagy nekem:
ne késsél, Istenem!

70. Öregedő ember imádsága

Tenálad, Uram, menedékem,
soha ne engedj szégyent érnem;
Igazvoltodért ments meg, szabadíts meg,
hajlítsd fülemet énhozzám, segíts meg.
Kősziklám légy megbújni nékem,
erős váram oltalmamul,
mert sziklám vagy és erősségem.
Istenem, szabadíts meg a bűnösök kezéből,
a gonoszok és garázdák öklétől:
Mert te vagy, Istenem, várakozásom nékem,
én ifjúságom óta te, Uram, reménységem.
Az anyaméhtől te vagy támaszom,
anyám ölétől én oltalmazóm;
benned bíztam mindenkoron.
Csoda lettem sokak szemében[203]
hiszen te voltál erős menedékem.
Szám tele volt dícséreteddel,
egész nap áldó énekeddel.

A vénség idején ne vess el,
mikor erőm megroskad, ne eressz el!
Mert ellenségeim ellenem szólanak,
szemmel kísérnek és tanácsot tartanak.
Mondják: ,,Elhagyta őt az Isten:
üssetek rajta, fogjátok meg,
nincs senkije, aki segítsen!''[204]
Isten, ne maradj tőlem messze,
én Istenem, siess segítségemre.
Piruljanak meg és pusztuljanak, akik üldözik életem,
borítsa őket szégyen és gyalázat, akik gonoszul törnek ellenem.
Ám én bízom örökre benned,
és mindennap buzgóbban énekellek,[205]
Igazságodat hirdeti majd szájam,
sok segítségedet egész napon,
pedig számukat meg sem mondhatom.[206]
hirdetni fogom, én Uram, egyedül a te igazságodat.
Elmondom, Isten, nagy hatalmadat;

Isten, te oktatsz ifjúságom óta,
csodáid máig hirdetem azóta.
De őszkoromra s aggságomra sem,
ne hagyj el engem, Istenem,
Mig el nem hírlelem a mai nemzedéknek karodat,
minden jövendőknek hatalmadat.
És igazságodat, mely égig ér,
mellyel tettél nagy dolgokat: ki olyan, Isten, mint te vagy?
Hoztál rám bajt, rosszat, sokat,
de mégis újra megelevenítesz s a föld mélyéből újra fölsegítesz.
Növeld meg méltóságomat,[207]
és vígasztalj meg újólag.
Én is hűséged, ó Isten, húron magasztalom,
Izrael szentjét hárfán dalolom.[208]

Ujjongani fog ajkam, hogy dalolok neked
és lelkem is, hogy megmenekedett.
Nyelvem is igazságod hirdesse szüntelen,
mivel megszégyenültek s megpirultak, akik rontást koholtak ellenem.

71. A diadalmas békefejedelem

Itéleted add, Isten, a királynak,
és igazságod a király fiának.[209]
Igazságban ítélje néped,
méltányossággal mérjen a szegénynek.
A hegyek hoznak békességet,
és igazságot a halmok a népnek.[210]
Megoltalmazza ő a nép kicsinyeit,
szegények fiain segít,
s az erőszakost megtöri.

És élni fog, akár a nap, soká,
és mind a hold, minden öltőkön át.[211]
Úgy száll le ő, mint rétre az eső,
mint a zápor, a földet öntöző.
Napjaiban az igazság virága kifakad,
s a béke teljessége, amíg a hold el nem apad.

Trónolni fog tengertől tengerig,
a folyótól a földhatárokig.[212]
Az ellenfél térdet hajlít neki,[213]
s a földet nyalják ellenségei.[214]
Tarzisból és a szigetekről királyok hoznak ajándékokat,
arab királyok, sábai királyok kincseket hordanak.[215]
Hódol neki a föld minden királya,
és minden nemzet őt szolgálja.

Az imádkozó szegényt ő megmenti
s a nyomorultat, kit nem segít senki.
Gyengén, ügyefogyotton könyörül,
szegények életét meg fogja menteni,
Erőszakból és elnyomásból megszabadítja őket,
és az ő vérük drága lesz neki.[216]
Azért élni fog ő, s Arábia aranyat hord neki,
és imádkozni fognak érte mindig,[217]
és mindörökké fogják áldani.

Bőség leszen a földön gabonában,
s a hegytetőkön a kalász suhog majd, mint a Libanon,
és mint a réti fű, virágzanak az emberek a városon.[218]
Mindörökké neve áldatni fog,
és neve él, amíg a nap ragyog.
Föld minden nemzetsége benne megáldatik,
minden népek boldognak hirdetik.

* * *

Áldott az Úr, Izrael Istene,
aki csodákat egymaga teszen.
Áldott örökké nagyságos neve!
dicsőségével teljék el egész föld. Ugy legyen, ugy legyen ![219]

Az oldal tetejére