III. KÖNYV: 72-88.
75. 80. 85.

72. Kísértés és megnyugvás

A jókhoz Isten mily nagyon kegyelmes,[220]
az Úr a tiszta szívűekhez!
És mégis: lábaim csaknem megtántorodtak,
egy hajszál híjja, s lépteim már-már megcsuszamodtak.
Mert elfogott a bűnösökre az írígy indulat,
jólétben látván a gonoszokat.

Mert fájdalom nem éri őket,
testükben kövérek, erősek,
Nem gyötrelődnek földi gond közt,
a más baja nem ostorozza őket.
Nyakláncként övezi őket a gőg,
erőszak köntösében járnak ők.[221]
Hájas szívükből gonoszság fakad,
és gondolatjuk túlmagasra csap.

Szavuk tele gúnnyal s rosszakarattal,
felülről fenyegetnek erőszakkal.
Káromlást szórnak fel az égig,
nyelvük a földet sepri végig.

Azért népem hozzájuk áll,
s náluk szürcsölni bő italt talál[222]
S mondják: ,,Hogy tudná Isten ezeket?
s a Fölségesben van-e ismeret?''[223]
Íme hát ilyen a gonosztevő,
és meg nem háborítva hatalma egyre nő.

Hiába volt hát szívem tisztasága,
ártatlanságban kezeim mosása?
Mégis szüntelen ostoroztatom
és fenyítés részem minden napon.
Ha én is, mint ők, gondolnék s beszélnék,
elárulnám fiaid nemzetségét.[224]
Hát elmélkedtem, hogy mindezt megértsem,
de nagyon fáradságosnak itéltem,
Mígnem az Isten szentélyébe mentem,[225]
s végüket megfigyeltem.

Igen: sikamlós utat adsz alájuk,
és romlást engedsz rájuk.
Hogy elpusztultak egy kis perc alatt!
elvesztek és romlásuk iszonyat!
Uram, mint ébredő az álomképet,
úgy veted el koholmányaikat, mikor felébredsz.[226]

Mikor a lelkem kétségbeesett
és keserűség marta szívemet,
Balga voltam és értelmetlen,
mint a barom, olyan voltam szemedben.
De én mindig veled leszek;
megragadtad jobbkezemet
Tanácsoddal nekem utat mutatsz,
s a dicsőségbe majdan befogadsz.[227]
Mert mim van nekem kívüled az égben?
s ha veled vagyok, nem kell a föld nékem.
Testem, szivem bár szétenyésszen:
Isten az én szivem sziklája és mindörökre osztályrészem.[228]
Mert ime: elvész, aki elmegy tőled,
elveszted mind a hűség-megtörőket.
Ám énnekem jó Isten közelében
az Úristenben vetni reménységem.
Hirdetni fogom minden művedet
Sion leányának kapui közepett.

73. Siralomének az elpusztult templom felett

Isten, örökre mért hogy elvetettél[229]
legelőd nyája ellen haragra mért gerjedtél?
Jusson eszedbe gyülekezeted, mely hajdan idők óta a tied,
a törzs, melyet megváltottál tulajdonodnak,
Sion hegye, amelyet székedül választottál magadnak.
Az örök omladék felé irányítsd léptedet:
a szentélyben az ellenség itt mindent tönkretett.
Gyülekezeted hajlékában az ellenség üvöltözött,
s győzelmi jelként zászlókat tüzött.
Olyanok voltak, mint aki sűrű erdőn fejszét emel,
és kapuit a pőröly és a balta egyszerre zúzza el.[230]
Tűznek adtad szentélyed házát,
neved hajlékát a porig alázták.
Szívükben így beszéltek: ,,Végezzünk mindahánnyal!
Istennek minden szentélyét a földön elemésszétek lánggal!''
Nem látjuk immár jeleinket, próféta nincs,[231]
s nincsen közöttünk, aki tudná: még meddig megyen így.
Még meddig fog gyalázni, Isten, az ellen téged?
örökké káromolja nevedet ellenséged?
Kezedet vissza mért veszed,
mért tartod vissza kebleden a jobbkezed?[232]

Hiszen hajdantól Isten a királyom,
övé a szabadítás mindenütt a világon.
Kettéhasítád hatalmaddal a tengernek vizét,
összezúztad a vízben a sárkányok fejét.
Szétmorzsoltad a Leviáthán-főket,
s tenger szörnyeinek fölfalni adtad őket.
Patakot, forrást fakasztottál,
bővízű folyókat kiszárasztottál.[233]
Tiéd a nap s az éj tiéd,
holdat, napot te készítéd.
Tőled való minden határ,
telet, nyarat te alkotál.
Emlékezzél: az ellenség, Uram, gyalázott tégedet,
szidalmazta a balga nap neved.
Galambod életét keselyűknek ne add oda,[234]
szegényeidnek életéről el ne felejtkezzél soha.
A szövetségre vond szemed,
mert az erőszak tölt be országszerte minden zugot, teret.
Szégyenvallással vissza a letiport ne térjen,
a szegény és a nyomorult tégedet hadd dícsérjen.
Kelj fel, Isten, harcold meg harcodat;
s amit naponta hoz reád a balga, gondold meg gyalázatodat.
El ne felejtsd ellenséged szavát,
s mely egyre nő, a lázadók zaját!

74. Az ítélet serlege

Hálát adunk, Uram, hálát adunk neked,
és elmondjuk csodáid és hirdetjük neved.

,,Mikor az idő itt leszen,
én meghozom igaz ítéletem.
Megrengjen bár a föld és minden földlakó:
oszlopainak ereje tőlem való.
Mondom a kevélyeknek: ,,Ne legyetek kevélyek!''
az istenteleneknek: ,,Szarvatok föl ne emeljétek!''
A Fölségesnek ellenében föl ne vessétek szarvatok,
az Isten ellen vakmerőn ne szóljatok.[235]

Mivelhogy nem keletről, nem nyugatról,
nem a hegyekből, nem a sivatagból,[236]
Az ítélet az Istentől jön el:
egyet megaláz, másat fölemel.
Mert serleg van az Úr kezében,
és benne színig kevert por pözsög,
És abból tölt, s föld minden gonoszának
seprejéig kell kiszürcsölniök.[237]

Ám én örökké ujjongni fogok,
Jákob Istenének zsoltározok.
S letöröm mind a bűnös szarvait,
az igaz szarva fölemelkedik.[238]

75. Hálaének nagy győzelemért

Ismeretes az Isten Judeában,
nagy az ő neve Izrael honában.
Sátora Sálémben vagyon,[239]
lakóhelye a Sionon.
Az íjj villámait ott törte meg,[240]
pajzsot és kardot és fegyvereket.[241]

Fényben ragyogva jöttél, ó Hatalmas,
az örökkévaló hegyek felől.[242]
Prédára jutottak a bátorszívűek,
alusszák immár álmukat,
s elfogyatkoztak mind a hős kezek.
Feddésedtől, Jákobnak Istene,
szekérre s lóra zsibbadás jöve.[243]

Rettentő vagy, ki állhat ellened,
mikor haragod ereje fellángol?
Mennyből hallattad ítéletedet:
a föld megrémült s elcsendesedett,
Midőn fölkelt ítélkezni az Isten,
hogy minden nyomorultat a földön megsegítsen.

Mert Édom dühe is csak dícsér tégedet.
Emáthnak maradéka neked ül ünnepet.[244]
Uratoknak, Isteneteknek fogadást tegyetek, fogadást álljatok,
körülötte lakók, a Félelmesnek mind ajándékot hordjatok,
Ő vágja el fejedelmek haragját,
föld királyai rettentőnek vallják.

76. A történelem vigasztalása

Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok,
Istenhez száll szavam, hogy meghallgasson engemet;
szorongatásom napján az Urat keresem.
Nem fáradok feléje tárni éjnek évadján kezemet,
vígasztalódni nem akar szivem.
Sóhajtanom kell, ha Istenre gondolok;
a lelkem eleped, ha rá emlékezem.
Éberen tartod szempilláimat;[245]
nem szólhatok az izgalom miatt.

Gondolkodom elmult napok felől,
régmult időknek esztendőiről.
Töprengek éjente szivemben,
gondolkodom és fürkészi a lelkem:
,,Vajjon az Isten mindörökre elvet?
többé soha nem küld nekünk kegyelmet?
Jósága örökre oda?
és mindörökre megszünt az ígéret szava?
Könyörülni az Isten elfeledt?
haragjában irgalma elveszett?''
És mondom: ,,Rám siralmat ez hozott:
a Fölségesnek jobbkeze megváltozott.''
Emlékezem az Úr tetteiről,
a hajdani csodákról igen emlékezem,
Minden tetteid végiggondolom,
és műveiden elelmélkedem.

Az Isten útja szent:[246]
hol oly nagy Isten, minő a mienk?
Te vagy az Isten, csodát tesz hatalmad,
a népek közt erődet megmutattad:
Karoddal néped megszabadítottad,
fiait Józsefnek, Jákobnak.[247]
Láttak a vizek, Isten, téged,
láttak a vizek és remegtek,
felkavarodtak a mélységek.
A felhőkből vizek ömöltek,
megdördültek a fellegek,
és nyilaid szerteröpültek.

Dörgésedtől zúgott a förgeteg,
villámoktól fénylett a földkerekség,
zengett a föld és reszketett.[248]
Tengernek vetted útadat,
ösvényedet a sok vizekbe,
s nem látta senki nyomodat![249]
Néped vezetted, mint a nyájat,
Mózes és Áron keze által.

77. Isten jósága és Izrael hűtlensége az ősidőkben

Halljad, én népem, tanításomat,
számnak igéit füledbe fogadd,
Példabeszédre nyitom ajakam,
elmondom, ami régtől rejtve van[250]
Amit hallottunk s megismértünk,
és amit atyáink beszéltek nékünk,
El nem titkoljuk fiaik elől,
elbeszéljük a késő nemzedékig,
Az Úr nagyságát és az ő hatalmát
és amiket tőn, csodatéteményit.

Mert Jákobban ő parancsot adott,
Izraelben törvényt hozott:
Hogy amit atyáinknak meghagyott,
fiaiknak adják tovább.
Hogy tudja meg az eljövendő nemzedék, a születendő gyermekek,
és fiaiknak ők is adják serényen át,
Hogy Istenbe vessék reményüket
s el ne feledjék Isten tetteit,
de megtartsák törvényeit;
S ne legyenek olyanok, mint atyáik,
a pártütő és makacs nemzedék:
A nemzedék, melynek szivében szilárdság nem lakott,
s lelkében nem volt Istenhez hüség.

Efraim fiai, az íjjas harcosok,
hátat mutattak napján a csatának.[251]
Isten kötését nem tartották,
törvény szerint járni vonakodának.
Elfelejtették tetteit,
s a csodálatos dolgokat, amiket mutatott nekik.
Atyáik előtt csodákat müvelt,
Egyiptom földjén, Tanis mezejében[252]
A tengert meghasítá s átvitte őket rajta,
a vizeket feltorlaszolta bástyaképpen.
S vezette őket nappal fellegében,
egész éjszaka tűz fényében.
Sziklákat repesztett a sivatagban,
s inniok adott bőséges patakban.
Folyókat fakasztott a sziklatőben,
s vizek omoltak folyammódra bőven.

Tovább vétkeztek mégis szakadatlan,
makrancoskodtak a Fölséges ellen a sivatagban.
És szívük ott Istent kísértett,
mikor vágyuknak enni kértek.
Az Isten ellen kezdtek szólani:
mondták: ,,Vajon tud-e az Isten a pusztában nekünk asztalt teríteni?
Ime a sziklát megütötte, és patak omolt, víz szökelt elé:
de kenyeret adhat-e vajjon, népének húst készíthet-é?
Hallotta ezt az Úr és dühre gerjedett,[253]
s tűz lobbant Jákob ellen
s forrt a harag Izrael ellen,
Mert Istenben nem hittenek,
segítségében nem reméltenek.
Parancsolt odafenn a fellegeknek
és megnyitá ajtóit az egeknek.
Mannát esőzött rájuk: egyenek,
adott nekik mennyei kenyeret.

Ette az ember erősek kenyérjét,[254]
bőven-lakásig küldött nekik élést.
Keleti szelet támasztott az égből
s hatalmával elhozta dél szelét.
És húst esőzött rájuk, mint a port,
és szárnyast, mint a tenger fövenyét.[255]
És belehulltak táboruk szivébe,
sátoraik körébe.
És ők ettek s ugyan jóllaktanak,
megelégíté kivánságukat.
Ám vágyuk még alighogy bételt,
még a szájukban volt az étel,
Isten haragja rájuk gerjedett,
És nagyjaik között vérfürdőt rendezett,
s leteríté Izrael ifjait.

De mégis tovább vétkezének,
és csodáinak nem hivének.
S elemésztette napjaikat gyorsan,
éveiket letörte hamarosan.
Ha öldökölte őket, megkeresték,
hozzátérültek és Istent keresték.
És eszükbe jutott, hogy sziklájuk az Isten,
szabadítójuk a Fölséges Isten.

Ám megcsalták szájukkal őt,
és nyelvük néki hazugul beszélt.
Szívük nem volt hozzá igaz;
s nem állták híven a kötést.
De ő irgalmas, elengedte vétkük s nem pusztította őket el,
indulatát visszatartotta gyakran,
nem öntötte ki rájuk egész haragja teljét.
Megemlékezett, hogy csak test az ember,
lehellet, amely tovaszáll és vissza nem tér.
Hányszor lettek a pusztán pártütők,
keseríték a sivatagban őt!
Újra meg újra Istent kísértették,
búsították Izrael szentjét.
Nem emlékeztek meg kezéről,
a napról, melyen kiváltotta őket az ellenség kezéből,

Amikor Egyiptomra küldötte jeleit,
Tánisz síkjára csodatetteit.[256]
És folyóikat vérré változtatta
s patakjaikat úgy, hogy nem ihattak.
Küldött rájuk emésztő légyhadat
s békát, amely nem hagyta nyugtukat;
Termésüket adta bogárnak,
és verejtékük gyümölcsét sáskának.
Szőlőiket megverte jéggel,
fügefáikat dérrel.
Barmaikat jégeső verte meg,
és nyájaikat mennykövek.

Ellenük küldte lángos haragát,
háborodást, dühöt, szorongatást,
a romlás szolgáinak csapatát.[257]
Haragja útját megnyitotta:
haláltól meg nem óvta őket,
és állataikat dögvésznek adta.
Egyiptom minden elsőszülötteit leverte[258]
első zsengéiket Kám sátorai szerte.
S juhok módjára népét kivezette,
a sivatagba nyájmódra kivitte.
Bátorságban, bizton vezette őket,
s tenger borítá el az üldözőket.
És szent földjére őket elvezette,
a jobbjával szerzett hegyekre.
És nemzeteket kiűzött előlük,
és örökségül mérte őnekik,[259]
és sátraikban megtelepítette Izrael törzseit.

De ők csak kísértették a Fölséges Istent és ingerelték,
s parancsait meg nem szivelték.
És elpártoltak, mint atyáik s hűtelenségre kaptak,
mint csalfa íjj vesszője, félrecsaptak.
Magas helyeiken haragra gerjesztették,
bálványaikkal féltékennyé tették.
Hallotta Isten és haragra kelt,
és elrúgta magától Izraelt.
És elhagyta silói hajlokát,[260]
hol emberek között veré fel sátorát.
És erejét fogságra hagyta,
dicsőségét ellen kezére adta[261]
Népét átadta kard élére,
és felgyulladt haragja örökére.
Ifjait tűzláng emésztette meg,
szűzei nem értek jegyünnepet,[262]
Papjai kard alatt elhulltak,
s özvegyei sírni nem tudtak.
Ekkor az Úr felserkent, mint aki szunnyadott,
mint hős, ki bortól bágyadott.[263]
És hátra zúzta ellenségeit,
örökös szégyent cselekvék nekik.
És József sátrát elvetette immár,
és nem lakozott többé Efraimnál.
Hanem kiválasztotta Judának törzsökét,
s melyet szeretett, Sionnak hegyét.[264]
Szentélyét, mint az eget, felütötte,[265]
és mint a földet, melyet ő épített mindörökre.
S kiválasztá szolgáját, Dávidot,
elhozta őt a juhaklok közül,
Elhívta őt a szoptatók mögül,[266]
hogy pásztorkodjék Jákobon, ő népén,
és Izraelen, örökségén.
S ő tiszta szívvel legeltette őket,
s okos kézzel vezette őket.

78. Isten, pogányok jöttek öröködbe!

Isten, pogányok jöttek öröködbe,
szentséges templomod megfertőztették,
Jeruzsálemet romhalommá tették.
Szolgáid testét prédára vetették az égi madaraknak,
szentjeid húsát mezei vadaknak.
Úgy ontották ki véröket Jeruzsálem körül, mint a vizet,
s nem akadt, aki eltemesse testüket.[267]
Szomszédaink előtt gyalázat tárgya lettünk,[268]
nevetség és csúfság azok előtt, kik laknak körülöttünk.

Meddig, Uram? örök lesz haragod?
bosszuságod tűzként meddig lobog?
A pogányokra öntsd ki haragod, kik nem ismernek tégedet!
ama birodalmakra, melyek nem hívják nevedet!
Mert Jákobot megemésztették,
lakását sivataggá tették.
Ne tudd be őseink bűneit nékünk,
irgalmasságod siessen elébünk:
mert igen nagyon nyomorultak lettünk.

Segíts meg minket, szabadító Isten, nevednek dicsőségéért,
szabadíts meg, bocsásd meg bűneinket, te nevedért.
Mért mondhassák a pogányok között:
,,Hol van hát az ő Istenök?''[269]
A pogányok szemünk előtt hadd lássák
szolgáid kiontott vérének bosszúlását.
Engedd színed elé a foglyok sóhajtásait;
szabadítsa meg hatalmas karod a halál fiait.
Hétszeresen töltsd vissza szomszédaink ölébe[270]
a gyalázatot, mellyel illettek, Uram, téged.
Mi pedig, a te néped és legelőd bárányai,
áldunk örökre tégedet,
és nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.

79. Az Úr szőlője

Hallgass meg, Izraelnek pásztora,[271]
ki Józsefet nyájként legelteted.
Ragyogj fel, aki trónolsz a kerubok felett,
Efraim, Benjamin és Manasszes előtt.[272]
Ébreszd föl hatalmas erőd,
jöjj és segíts nekünk!
Építs meg minket újra, Istenünk,
ragyogjon ránk az arcod, s mi szabadok leszünk.

Seregek Istene, haraggal meddig nézed,
amikor imádkozik néped?
Könnyek kenyerével etetted,
könnyek bőségével itattad:[273]
Szomszédaink vetélye-tárgya lettünk,[274]
gúnyolódik az ellenség felettünk.
Építs meg minket újra, seregek Ura, Istenünk,
ragyogjon ránk az arcod, s mi szabadok leszünk.

Egyiptomból hozád szőlőd tövét,[275]
pogányokat kiűztél s helyükbe ültetéd.
Talajt készítettél neki, gyökeret vert s a földet ellepi.
Árnyéka elfödi hegyeknek csúcsait
és vesszei Isten cédrusait.[276]
A tengerig elnyújtja venyigéit,
ágait a folyam vizéig.

Sövényzetét miért bontottad el?
hogy megszedhesse minden ember, aki arra megy el ?
Az erdei vadkan lefalja,
s a réti vad legeljen rajta?
Térj vissza, seregeknek Istene,
nézz le az égből, láss, tekints szőlődre le.
Védelmezd, amit jobbod plántált,
s a hajtást, mit erősnek, magadnak szántál.
Kik tűzzel égették fel s letarolták,
pusztítsa el haragos orcád.[277]

Legyen kezed jobbodnak férfián,[278]
kit magadnak neveltél: az ember fián.
Már soha többé tőled el nem térünk,
támassz életre minket, s mi nevedet dicsérjük.
Építs meg újra minket, seregek Ura, Istenünk!
ragyogjon ránk az arcod, s mi szabadok leszünk.

80. Újév ünnepére

Ujjongjatok Istennek, ő a mi erősségünk,
zengedezzetek Jákob Istenének!
Szóljon a zsoltár, peregjen a dob,
és édes lanton és hárfán az ének.
Fújjátok meg az Újhold harsonáját,
holdtöltekor, napjára ünnepünknek.[279]
Mert Izraelben ez parancsolat,
törvénye ez Jákobban Istenünknek.
Józsefben ezt meghagyta törvényképpen,
amikor felvonult Egyiptom ellenében.

Hallottam ismeretlen szózatot:[280]
,,Én válláról a terhet leemeltem,
kezeiből a kosarat kivettem.
Megmentettelek bajodban, ha kértél,
feleltem neked dörgő fellegemből,
megpróbáltalak Meriba vizénél.
Halljad, én népem, intelek!
vajha meghallgatnál, Izrael, engemet!
Ne lakozzék más Isten nálatok,
jövevény istent ne imádjatok.
Én vagyok az Úr, a te Istened,
ki Egyiptomból kivezettelek:
nyisd tágra szájad, s én megtöltelek.[281]

De szómra népem nem figyelt,
nem hallgatott rám Izrael.
Elhagytam akkor szíve makacsságán,
hadd járjon önnön okosságán!
Bár meghallgatna népem engemet,
járná Izrael ösvényeimet!
Elleneit megaláznám ezennel,
szorongatói ellen fordulnék enkezemmel,
Az Úrnak gyűlölői hízelegnének nékik,[282]
s tartana büntetésük örökétig.[283]
Őt meg etetném a búza javából,
s a kőszikla mézével tartanám jól.''[284]

81. Isten a legfőbb bíró

Fölkél Isten az isten-tanács közepett,
istenek között tart ítéletet [285]

,,Hamis mértékkel még meddig ítéltek?
gonoszok mellett még meddig beszéltek?
Védjétek meg az elnyomottak és árvák igazát,
szűkölködők és nyomorgók jogát,
Mentsétek meg az elnyomottat és szűkölködőt,
a gonoszok kezéből ragadjátok ki őt''

De ők balgák és értelmetlenek,
és sötétségben járnak:
az ország minden alapja remeg.
,,Istenek vagytok! -- én mondtam magam --
s a Fölségesnek fiai mindannyian,
De meghaltok, mint más akármi ember,
elhulltok a többi fejedelemmel!''[286]
Kelj föl, Isten, tégy a földön ítéletet,
mivelhogy jog szerint tiéid minden nemzetek.[287]

82. Isten velünk -- ki ellenünk?

Uram, ne hallgass,
Isten, hagyd már a csendet, szüntessed már pihented!
Im fölzendültek ellenségeid,
s gyűlölőid fejüket emelik.
Te néped ellen tanácsot koholnak,
és védettjeid ellen tanakodnak.[288]
Mondják: ,,Irtsuk ki, jertek, őket!
Népek közül kivesszenek!
És többé Izrael nevéről ne is legyen emlékezet.
Igen, egy szívvel egyesek,
és szövetséget kötnek ellened:
Édom sátrai, izmaeliták,
agarénusok és Moáb,
Gebal, Ammon és Amalek,
Filisztea s kik Tyrusban lakoznak,
Még Asszur is velük szövetkezett,
s Lót fiainak nyújt kezet.[289]

Úgy bánj velük, mint Mádiánnal bántál,
Sisarával, Jábinnal a Kíson patakánál,
Kik Endornál elvesztenek,
s a föld számára trágya lettenek.
Bánj fejedelmeikkel, mint Orebbel és Zebbel,
mint Zebaával s Szalmanával, minden vezéreikkel.[290]
Azt mondották vezéreik:
,,Foglaljuk el magunknak az Isten földjeit!''
Én Istenem, tedd őket olyanokká, mint a levél, mit elkap a vihar,[291]
mint a pozdorja, melyet szél kavar.
Mint tűz, amely erdőt éget fel,
s mint láng, amely hegyeket perzsel.
Így űzd el őket viharoddal,
tovaseperd zivataroddal,
Töltsd el szégyennel arcukat,
neved után, Uram, hadd járjanak!
Szégyenbe jussanak, végig rettegjenek,
piruljanak s elvesszenek,
És tudják meg, hogy te, kinek Úr a neved,
fölséges egymagad vagy egész világ felett.

83. Édes az Isten háza!

Milyen édes a te hajlékod, seregeknek Ura!
vágyódik lelkem, epedve sóvárog az Úrnak csarnokaiba;
Szívem és testem
késztet az élő Istenhez repesnem.
Hisz a veréb is házat lel magának,
fészket a fecske is, fiókáinak hol helyet találjon:
Én oltárodnál, seregek Ura,
én Istenem, királyom!

Boldogok, Uram, kik házadban élnek,
és mindörökké tégedet dicsérnek.
Boldog, akinek te vagy segítségül,
ha szívében zarándoklásra készül.[292]
Kiaszott völgyeken ha jár, nyomán források fakadoznak,
s korai esők áldást patakoznak.[293]
Ereje napról-napra nő:
hisz az istenek Istenét láthatja meg Sionban ő.[294]

Seregek Ura, halld imám,
Jákob Istene, figyelmezz reám!
Nézz le reánk, paizsunk, Isten,
és fölkented arcát tekintsd meg![295]
Csarnokaidban egy nap bizony hogy többet ér
egyéb napok ezreinél.
Inkább állanék Istenem házának küszöbén,
semhogy a bűnösök sátrában lakjam én.
Mert nap az Isten és paizs,
kegyelmet ád az Úr és dicsőséget is.
Nem vonja meg a jót
azoktól, akik feddhetetlen járnak.
Seregek Ura, boldog ember
kinek reménye Nálad!

84. Isten az irgalmasság Istene!

Kegyelmes voltál földedhez, Uram!
Jákobnak sorsát jóra fordítottad.
Megbocsátottad néped vétkét,
minden bűneit betakartad.
Minden haragod megcsendesítéd,
indulatodnak lohasztád tüzét.

Építs meg újra minket, mi szabadító Istenünk,
és bosszúságod szüntesd ellenünk!
Vagy haragod ránk mindörökre gerjedt?
bosszúd egy ízről másik ízre terjed?
Nemde, hogy megélesztesz újra minket,
és a te néped vígad majd tebenned?
Engedd, Uram, irgalmad látnunk,
és hozd el már szabadulásunk.

Hadd halljam, az Úristen mit beszél:[296]
bizony, hogy ő békességet beszél
az ő népének én szentjeinek,
s kik szívükben őhozzá tértenek.
Bizony félőihez közel a váltság napja,
hogy országukat a dicsőség lakja.[297]
És találkozni fog hűség és irgalmasság,
és csókolózik béke és igazság.[298]
A földből hűség zsendül,
igazság néz le mennybül.
Az Úr is ád majd javakat,
földünk pedig gyümölcsöt ad.
Igazságosság jár nyomán
jólét jár léptei után.[299]

85. Könyörgés segítségért

Hajtsd meg füledet, hallgass rám, Uram,
mert szegény vagyok és gyámoltalan.
Óvd meg lelkemet, mert jámbor vagyok,
szabadítsd meg szolgádat, mert rád hagyatkozott.
Te vagy én Istenem, könyörülj rajtam, én Uram,
mivel hozzád kiáltok untalan.
Vidámítsd meg szolgád szivét,
mert szívem hozzád emelem, Uram.
Mert jó vagy, Uram, és kegyes,
és irgalommal teljes, ki téged hív, mindenkihez.
Imádságomat hallgasd meg, Uram,
vedd figyelembe könyörgésemet.
Hozzád kiáltok szorongatásom napján,
mert te meghallgatsz engemet.

Nincs istenek közt másod, én Uram,[300]
mint a te műveid, nincs semmi más olyan.
Eljönnek mind, amiket teremtettél, a nemzetek,
Uram, téged imádnak,
s hirdetik nevedet.
Mert nagy vagy s művelsz csodadolgokat:
te vagy az Isten egymagad.

Utadra taníts meg, Uram, hogy járhassam igaz ösvényedet,
szívemet úgy irányítsd, hogy féljem nevedet.
Magasztallak egész szívemmel, én Uram, Istenem,
s nevedet mindörökké hirdetem:
Mivel nagyságos volt rajtam kegyelmed,
s az alvilágnak mélységeiből lelkemet kimentetted.
Isten, kevélyek kelnek ellenem,
a gőgösök hordái én életemre lesnek,
téged számba se vesznek.
De te, én Uram, Istenem, jóságos vagy s kegyelmes,
haragra késedelmes, hűséges, nagytürelmes.
Fordulj felém és könyörülj meg rajtam;
szolgádnak add erődet,
szolgálód fiát segítsd meg a bajban.
Add nekem kegyelmed jelét,[301]
hogy lássák gyűlölőim és szégyenkezzenek,
hogy te, Uram, segítesz s vígasztalsz engemet.

86. Jeruzsálem a népek anyja

Kedves az Úrnak, amit alapított a szent hegyeken,[302]
Sion kapui kedvesebbek, mint Jákob bármely hajloka.
Dicső dolgokat hirdetnek felőled,
Istennek városa!
Odasorolom Ráhábot és Bábelt tisztelőim körébe,[303]
ime Filisztea és Tyrus is s az Aethiopok népe:
mind ott születtek.
Sionról egykor mondva lészen: ,,Mind egyenként benne születtek ők,
s maga a Magasságos ád Sionnak erőt.''
Az Úr be fogja írni na népek lajstromába:
,,Ezek is ott születtek.''[304]

És táncolni és énekelni fognak:
,,Minden kútfőim tebenned buzognak.''[305]

87. A bélpoklos imája

Uram, Istenem, naphosszat kiáltok,
éjszaka előtted siránkozom,
Jusson el hozzád imádságom,
hallja meg füled, hogy kiáltozom.
Mert fájdalommal a lelkem tele,
s éltem az alvilághoz közeleg.
Azok közé számítanak, kik szállnak már alá a sírverembe,
olyan lettem, mint az erőtlen ember.
A halottak között van vetve ágyam,[306]
mint a megölté, ki fekszik sírjában,
Kiről már nálad nincs emlékezet,
és akit gondod már elengedett.[307]
Mély sírgödörbe vetettél be,
örvénybe, sötétségbe,
Megnehezült énrajtam haragod,
minden hullámod fejemre csapott.
Elvitted messze tőlem minden barátomat,
megútáltattál velük engem,
rab lettem és kijárnom nem szabad.

Szemem elsorvad inségem miatt,
nap-nap után, Uram, hozzád kiáltok;
tehozzád tárom karomat.
Vajjon a holtakért cselekszel-é csodákat?
avagy dicsérni téged fölkelnek-é az árnyak?
Vajjon beszélik-e a sírban jóságodat,
avagy az alvilágban hűséges voltodat?[308]
Látják-e a homályban csodatetteidet?
e feledés földjén kegyelmedet?[309]

Ám én, Uram, hozzád kiáltozom,
imám eléd száll kora hajnalon.
Miért veted el, Uram, lelkemet?
arcod előlem mért elrejtezett?
Gyermekkoromtól nyomorult holteleven vagyok,
borzalmaid hordoztam s lankadok.
Haragod elborított engemet,
borzalmaid megsemmisítenek.
Szüntelenül mint víz körülömölnek,
egyszerre mind elözönölnek.
Elvittél messze tőlem rokont, barátokat,
bizalmasom csak a homály maradt.

88. Dávid házának dicsősége és hanyatlása

Az Úr kegyelmeit éneklem szüntelen;
szájammal minden nemzedéken át hűséged hirdetem.
Mert mondottam: ,,Szilárdan áll a kegyelem örökre'';
hűséged építetted az egekre.
,,Választottammal én szövetséget kötöttem,
Dávid szolgámnak esküt tettem:[310]
Maradandóvá tészem örökre magvadat,
minden nemzedékekre építem trónodat.''

Csodáid, Uram, egek magasztalják,
szentjeid gyülekezetében hűséged vallják.[311]
A felhőkben ki fogható az Úrhoz?
istenfiak között ki hasonló az Úrhoz?
A szentek tanácsában Isten félelmetes,
mindennek körülötte nagy és rettenetes.
Uram, seregek Istene, ki egyenlő tevéled?
hatalmas vagy Uram, s körülövez hűséged.

Tengerek gőgjén te uralkodol,
te csendesíted hullámát, ha háborog.
Ráhábot eltiportad, általszúrtad,[312]
ellenségeid hatalmas karoddal szerteszórtad.
Tiéd az ég s a föld tiéd,
a földkerekét, s ami azt betölti, te építéd.
Éjszaknak, Délnek alkotója vagy,
Tábor és Hermon nevedben vigad.
Karod hatalmas,
kezed erős és jobbod diadalmas.
Igazság és a Jog trónod alapjai,
kegyelem s hűség fullajtárjaid.[313]

Boldog a nép, amely tud ünnepelni,
Uram, arcod fényében járni-kelni.
Nevedben ők ujjongnak szüntelen
és igazságod nagyságuk leszen.
Mert te vagy erejüknek fényessége,
s felemeli szarvukat kegyességed.[314]
Mert a mi pajzsunk az Úré
és királyunk Izrael szentjeé.[315]
Egykor látásban szóltál szentjeidhez és mondád:[316]
,,Egy hősnek én koronát adtam;
a nép közül egy választottat felmagasztaltam.
Dávid szolgámra leltem én,
s szent olajommal fölkeném.
Vele lesz immár mindig jobbkezem,
s karomtól ő erős leszen.

Ellenség őt rá nem szedi,
sem a gonosz meg nem töri.
Szétzúzom ellenségeit színe előtt,
lesujtom azt, aki gyűlöli őt.
Hűségem és kegyelmem rajta
s fölemelkedik nevemben a szarva.
Kezét kinyujtom a tenger fölé
jobbját a folyamok fölé.[317]
Így szólít majd: ,,Atyám vagy nékem,[318]
én Istenem, kősziklám, menedékem!''
Elsőszülötté teszem őt,
fölségessé a föld királyai között.
Örökké bírja én kegyelmemet,
bizonnyal én állom kötésemet!
És ivadéka mindig élni fog,
és trónja, mint a mennyei napok.[319]

De ha fiai elhagyják törvényem,
ha nem járnak többé az én igémen,
Ha megtörik meghagyásaimat,
és meg nem tartják parancsaimat:
Vesszővel büntetem meg bűnüket,
ostorokkal vétségüket.
Ám kegyelmemet vissza nem vonom,
és hűségemet meg nem tagadom.[320]

Szövetségem meg nem hazudtolom,
ajkam igéjét meg nem másolom.
Én szentségemre esküdtem meg egyszer:
bizony hazudni én Dávidnak nem fogok,
Ivadéka örökké megmarad,
és előttem lesz trónja, mint a nap,
És mint a hold, amely -- az égen hűséges tanú --[321]
örökké megmarad.''

S mégis ellökted, elvetetted,[322]
nehéz haragod fölkentedre gerjedt.
Megvetetted szövetségét szolgádnak,
s koronáját földig gyaláztad.
Minden falait lerontottad,
erősségeit pusztulásnak adtad.
Fosztogatta mind, aki arra járt,[323]
szomszédok előtt gyalázatra vált.

Elleneinek jóbbját fölemelted,
ellenségei örömmel beteltek,
Megtompítottad kardja élét,
a harcban győzni nem segéléd.
Elvetted tőle fényességét,
földre sujtád királyi székét,
Fiatalkora napjait megkurtítottad,[324]
gyalázattal elborítottad.

Meddig, Uram? Végképp elrejtezel?
haragod lángként még meddig tüzel?
Emlékezzél én kurta életemre,
s mily mulandónak alkottad az embert.[325]
Hol olyan élő, ki nem lát halált,
s az alvilág kezétől megóvhatná magát?
Régi irgalmad, Uram, hol vagyon,
melyet Dávidnak esküvel ígértél hűségedben egykoron?
Nézd meg, Uram, szolgáidnak gyalázatát:
keblemben hordozom a nemzetek minden erőszakát,[326]
Mellyel gyalázzák, Uram, ellenségeid,
mellyel gyalázzák fölkentednek lépteit.[327]

* * *

Áldott legyen az Úr mindörökké:
úgy legyen! úgy legyen!

Az oldal tetejére