I. KÖNYV: 1-40.
10. 20. 30. 40.

1. A két út

Boldog férfiú aki el nem csábul
gonosz emberek álságos beszédén,
El nem indul a bűnösöknek útján[1]
s le nem ül a hetvenkedők gyűlésén.
Hanem öröme az Úr törvényében,
éj-nap a törvényt forgatja fejében.
Olyan az, mint a fa,
melyet ültettek folyóvizek partján,
Mely meghozza gyümölcsét idejében,
amelyen el nem fonnyad a levél,
sikerül minden, mihez keze ér.

Nem így a gonoszok, nem így, de mint a polyva,
a szél tovasodorja.
Azért a bűnösök az ítéletkor meg nem állanak,
sem az igazak gyűlésében a gonoszak.
Mert az igaz útjára az Úr szeme vigyáz,
és a gonosznak útja pusztulás.

2. A Krisztus

Miérthogy a nemzetek háborognak,
s a népek hívságokon agyarognak?
Fölkelnek a földnek királyai,
s a fejedelmek összetanakodnak:
az Úr ellen s az ő Fölkentje ellen.[2]
,,Repesszük el rabláncukat
és rázzuk le igájukat!''

Csak mosolyogja őket, ki fenn lakik a mennyben,
megcsúfolja őket az Isten.
ám haragjában szólni fog
és megzavarja őket, mikor felháborog.
,,Királyomat elrendelém
szent hegyemen, Sion hegyén!''

Az Úr végzését hírdetem:
az Úr mondotta ezt nekem: ,,Az én fiam vagy, én ma szültelek.
Kérd tőlem, és neked adom a nemzeteket örökségedül,
föld határait osztályrészedül.
Vasvesszővel kormányozhatod őket,
cserépedényként törheted meg őket!''

Nos, királyok, okosak legyetek,
föld kormányzói, intést értsetek:
Szolgáljatok az Úrnak félelemmel s örvendezéssel,
és hódoljatok neki rettegéssel.
Hogy föl ne gerjedjen haragja, és el ne veszítsétek utatok,
mert fölloboghat hirtelen haragja!
kik hozzá menekülnek, boldogok.

3. Reggeli imádság

Uram, be sokan szorongatnak engem,
sokan fölkelnek ellenemben,
Sokan mondják felőlem:
,,Nincs menedéke az Istenben!''
De te, Uram, pajzsom vagy nékem,
fölmagasztalod fejemet, én dicsőségem.

Kiáltó szóm az Úrhoz fölhatott,
és szent hegyéről ő meghallgatott.
Elpihentem és el is szenderegtem:
de fölkelek, mert fenntart az Úr engem.
Nem félek én a nép ezreitől,
mely fölkél ellenem köröskörül.

Kelj fel, Uram!
Segíts, én Istenem,
Hisz minden elleneim arcul verted,
a bűnösök fogait összetörted.
Az Úrnál a segedelem.
Áldásod legyen népeden!

4. Esti imádság

Hallgass meg, hogyha hívlak, igazságomnak Istene,
ki fölemeltél engemet a bajban,
hallgasd meg imám, könyörülj meg rajtam.
Férfiak, meddig lesz még a szívetek nehéz?[3]
miért szerettek hiuságot, mért hánytorgattok hazugságot?
Tudjátok meg: csodálandóvá teszi szentjét az Úr,[4]
meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok.
Reszkessetek és ne vétkezzetek,
szálljatok magatokba szívetekben
kamrátokban s csendben pihenjetek,
Törvényes áldozatot hozzatok
s az Úrban bízzatok.

Mondják sokan: ,,Valami jót ki mutat nékünk?!''
arcodnak fényességét hozd fel, Uram, fölébünk!
Örömet adtál a szivembe nékem,
nagyobbat, mint bornak, búzának bőségében.[5]
Mihelyst lefekszem, békén alszom el,
mivel te, Uram, egyesegyedül,
biztonságban megőrizel.

5. Reggeli imádság a templomban

Vedd a füledbe, Uram, szavamat,
hallgasd meg én fohászkodásomat,
Imádságom szavát fogadd figyelmesen
én királyom, én Istenem!
Mert hozzád könyörgök, Uram;
már reggel meghallod szavam;
reggel hozom imám elébed, -- úgy várlak téged.[6]
Mert nem vagy olyan Isten, hogy kedvelnéd a hamisságot,
a rossz embert nem állod,
az istentelen meg nem áll színed előtt,
Gyűlölsz minden gonosztevőt,
mind, aki hazugságot beszél, elveszted őt;
Vérszopó ember, álnok ember
útálatos az Úr előtt.
Én azonban kegyelmed bőségében
házadba lépek.
Leborulok szent templomod felé,
mert féllek, Uram, téged.
Vezess engem igazságodban, én ellenségeim miatt,
egyengesd el számomra útadat.[7]
Mert szájukban becsületesség nincsen,
cselvetést főznek szíveikben,
Tátongó sír a torkuk[8]
és nyelvükkel hízelgenek,
Fenyítsd meg őket, Isten,
saját terveik által essenek,
Sok bűnükért taszítsd el őket,
mert föltámadtak ellened.

Ellenben akik hozzád menekülnek, vígadjanak,
mindenkoron ujjongjanak,
Oltalmuk légy, hogy benned örvendhessenek:
akik szeretik a te nevedet,
Mert te, Uram, az igazat megáldod,
s pajzsként borítod fölébe jóságod.

6. Könyörgés irgalomért

Uram, ne feddj meg haragodban engem,
meg ne fenyíts fölgerjedtedben,
Könyörülj, Uram, rajtam, mivelhogy lankadok,
gyógyíts, Uram, mert csontjaim remegnek,
És az én lelkem igen háborog,
de Te, -- még meddig, ó Uram? ... ?

Fordulj meg, Uram, mentsd meg lelkemet,
és irgalmadért szabadíts meg engemet,
Mert nem gondol rád senki a halálban,
ki áld az alvilágban tégedet?[9]

Belefáradtam a sóhajtozásba,
ágyamat éjjel öntözöm sírással,
elárasztom fekvőhelyem könnyhullatással.
Szemem a busulástól elapadt,
megaggott számos ellenségeim miatt.

El tőlem mind, kik gonoszat míveltek!
meghallotta az Úr hangos sírásomat,
Meghallgatta könyörgésem az Úr,
elfogadta az Úr én imádságomat,
Piruljanak meg minden ellenségeim, nagyon megzavarodjanak,
és pironkodva gyorsan elkotródjanak.

7. Az Úr igaz bíró!

Uram, Istenem, benned bízom,
légy minden üldözőmtől gyámolítóm,
légy szabadítóm!
Nehogy valaki oroszlánként lelkem elragadhassa,
segítő híjján széjjel ne szaggassa.

Uram, Istenem, ha úgy cselekedtem,[10]
ha igazságtalanság van kezemben,
Ha barátomnak gonosszal fizettem,
én, ki igazságtalan bántóim megmentettem,[11]
ám üldözze az ellenség és érje el a lelkem,
és életemet földig hadd tiporja,
becsületemet gázolja a porba!

Kelj fel haragodban, Uram,
emelkedj fel szorongatóim dühének ellenében,
ítéletre, ígéreted szerint, serkenj fel értem.
Gyűljön köréd a nemzetek tanácsa
és trónolj fölöttük a magasságban.
Itél az Úr a nemzetek felett:
adj igazat nekem én igazvoltomért,
bennem lakó ártatlanságomért.
A gonoszoknak gonoszsága szűnjék, erősítsd meg az igazat,
ó igazságos Isten, ki szívek, vesék vizsgálója vagy.

Pajzsom az Isten énnekem,
megszabadítja az igazszívűeket,
Igaz bíró az Isten,
s haragja napról-napra fenyeget.
Ha meg nem térnek, köszörüli kardját,
megvonja íjját és célba feszíti,
Halálos fegyvert készít ellenük,
nyilait égetőre tüzesíti.[12]

Ime, gonoszságot fogant, vétekkel viselős,
szül a világra álnokságot.
Gödröt ásott és mélyre vájta le,
de vermébe hull, melyet maga ásott.
Gonoszsága visszahull ön fejére
és erőszaka visszaver ön feje-tetejére.
Én pedig áldani fogom igazvoltáért az Urat,
és a Fölséges Úr nevének zengem zsoltáromat.

8. Csodálatos az Úr!

Uram, mi Urunk! széles e világon minő csodálatos a te neved!
egek fölé magasztaltad fölségedet.[13]
Kisdedeknek és csecsszopóknak ajkán
készítettél ellenségeid ellen dícséretet,
hogy elnémítsd az ellenszegülőt
és ellenségedet.
Nézem az eget: ujjaidnak műve,
holdat, csillagot: kezed alkotása.
Mi az ember, hogy megemlékszel róla?
mi az ember fia, hogy gondot viselsz rája?

Az angyalok alá csak kevéssel aláztad,[14]
dicsőséggel, nagysággal koronáztad.
Adtál neki hatalmat kezednek minden művei felett,
lába alá vetél mindeneket:[15]
Minden marhákat, minden barmokat,
azonfelül a mezei vadat,
Ég madarait, tenger halait,
mind, amik tengerek ösvényein keringenek.
Uram, mi Urunk! széles e világon minő csodálatos a te neved!

9. Isten a szegények és kicsinyek védelmezője

Uram, egész szívemmel áldalak,
elbeszélem minden csodáidat.
Vígadozok és örvendezek benned,
énekelek, ó Fölséges, nevednek.
Mert elleneim hátra tértek,
orcád elől elhanyatlottak és elenyésztek.

Mert vállaltad ügyemet, peremet,
elfoglaltad, igaz bíró, királyi székedet.
Te megdorgáltad a pogányokat, elpusztítottad a gonoszt,
mindörökre törülted nevüket.
Az ellen odalett, romhalmaz mindörökre,
városaikat szertedúltad, még emlékük is elveszett,

De trónol az Úr mindörökre,
elkészítette székét ítéletre.
Megítéli a föld kerekét igazsággal,
a népeknek igazságot teszen méltányossággal.
Az Úr lesz az elnyomott menedéke,
jó menedék a szükség idejében.
És bizakodnak benned, kik ismerik neved,
mert nem hagyod, Uram, magára, ki keres tégedet.

Zengjetek dalt az Úrnak, ki Sionon lakik,
népek közt hírdessétek tetteit,
Mert rájuk gondolt a vérbosszuló
és nem feledte el a szegények jajkiáltásait.
Könyörülj, Uram, rajtam: elleneimtől nézd, mit szenvedek,
ki a halál kapuiból fölemelsz engemet,
Hogy Sion lányának kapuiban hírdessem minden dícséretedet
és ujjongással segítségedet.
A nemzetek lebuktak a verembe, amelyet maguk ástak,
a háló, melyet titkon kivetettek, megfogta lábukat.
Megmutatta magát az Úr s ítélkezett;
önkeze művein a bűnös fennakadt.

Az alvilágra szálljanak a bűnösek,
Isten-feledett minden nemzetek.
Nem adatik örökké a szegény feledésre,
és el nem vész a szenvedők reménye.

Kelj fel, Uram, ember ne fennhéjázzon!
színed előtt a pogányokra ítélet szálljon.
Rettegést önts, Uram, beléjük,
hadd tudják meg a nemzetek:
ők is csak emberek!

Mért távozol, Uram, oly messze el,
a szükség idején mért rejtezel?
Mikor a nyomorultat gyötri a gonosz gőggel
s kiagyalt cseleivel fogja őt el.
Mert a gonosz vágyaival kevélykedik,
káromkodik a rabló s az Istent megveti.
,,Nem áll bosszút az Isten!'' -- kevélyen mondogatja.
,,Nincs Isten!'' -- ez egyetlen gondolatja.
Siker kíséri mindig útjait,
lelkétől távol ítéleteid,
lenézi minden ellenségeit.
,,Én meg nem ingok! -- ezt mondja szívében --,
nemzedékről nemzedékre sohasem leszek szerencsétlen.''
Csupa átok a szája, álnokság, cselvetés,
nyelve alatt kínzás és szenvedés.
Lesbe ül tanyák szögletében,
az ártatlant megöli rejtekében,
kémlő szemei rajta a szegényen,
Lappangva leskelődik, mint barlangban oroszlán,
lappang, hogy rátörjön a nyomorultra,
rátör a nyomorultra és hálójába húzza.
Meggörnyedten lapul a földre le:
így dönti le a szegényt ereje.
Azt mondja szíve mélyén: ,,Az Isten elfeledt,
elfordította arcát, nem vet felém többé tekintetet!''

Kelj fel, Uristen, emeld föl kezed!
ne feledd a szegényeket!
Miért gúnyolja Istent az istentelen ember?
miért mondja szívében: ,,Nem fog megverni engem!''
Hiszen te látod: a kínt, a nyomort figyeled,
s kezeiddel fölemeled.
Rád hagyatkozik a szegény,
az árvának te vagy segedelem!
Törd meg karját a bűnösnek, gonosznak;
fenyítsd meg gonoszságát, többé ne is legyen.

Király az Úr örökké, mindörökké,
és országában nincsen pogány többé.
Uram, a nyomorultak óhaját meghallgattad,
szívüket megerősítetted, füled feléjük fordítottad,
Hogy árvának és elnyomottnak megvédelmezzed igazát
s a földi ember erejében ne bízza többé el magát.

10. Az Úrban bízom!

Az Úrhoz futok én, hogy mondhatjátok nékem:
,,Repülj el a hegyekbe, mint madár,
Mert íme a gonosz feszíti már az íjját,
nyílvesszejét a húrra vonja már,
hogy az igazszivűt lelője a sötétben.
Ha már az alapok is feldúlatnak,
mit van tennie akkor az igaznak?''

Az Úr az ő szentélyében vagyon!
az Úrnak trónja mennyekben vagyon.
Szemei látják,
szempillái vizsgálják emberek fiait.

Az Úr vizsgál igazat és gonoszt;
lelkéből gyűlöli, kik a bűnt szeretik.
Égő szenet esőz a bűnösökre s kénkövet,
lángoló széllel tölti kelyhöket.
Mivel az Úr igaz s igazságot szeret;
meg fogják látni arcát az igazlelküek.

11. Segíts meg, Uram, mert fogynak a szentek

Segíts meg, Uram, mert fogynak a szentek
és kiveszett a hűség az emberek között.
Egymás között hívságokat beszélnek,
ajkaik álnokak s kétféleképpen szól szivök.

Irtsa ki mind az Úr az álnok ajkakat,
a nyelveket, melyek nagy szóktól hangosak,
Azokat, akik mondják: ,,Nyelvünkben az erőnk,
és velünk van az ajkunk: kicsoda úr mirajtunk''

,,Gyengék nyomoruságaért, szegények sóhajtásaért
-- úgymond az Úr -- már fölkelek,
s megmentem azt, aki ezért eped.'' [16]

Az Úr beszéde egyenes beszéd,
próbált ezüst, salaktalan, hétszer mosott.[17]
Uram, te minket megvédelmezel,
e nemzedéktől mindörökké minket megőrizel,
Mert köröskörül járnak az istentelenek
s fennhéjáznak a hitvány emberek.[18]

12. Nagy elhagyatottságban

Meddig feledsz, Uram, egészen el?
arcod tőlem meddig fordítod el?
Meddig forgassam fájdalmam lelkemben,
szívemben mindennapi gyötredelmem?
Meddig tolul fölém még ellenem?
nézz rám, hallgass meg, Uram, Istenem!

Világosítsd meg szememet, hogy halálos álom ne verjen,
ne mondja ellenségem: ,,Letepertem!''
Ne örüljenek ellenségeim, hogy összerogytam,
hiszen én bíztam irgalmasságodban.
Örvendjen szívem segítségeden,
Énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem.

13. A balgák

Azt mondja szívében az esztelen:
,,Nincs Isten!''
Megromlottak, útálatosak tetteik,
aki jót tenne, nincsen.
Az Úr lenéz mennyből az emberekre,
hogy lássa, van-e még okos, van-e még Istent kereső?
Mind, mind tévelygenek, romlásra váltak valamennyien,
egyetlenegy sincs jót cselekedő.[19]

Ugy-e, hogy mind eszükre fognak térni a gonosz emberek,
kik úgy nyelik el népemet, amint falják a kenyeret?[20]
Nem hívták segítségül az Urat;
akkor majd megrettennek rettegéssel!
mert Isten van az igaz nemzedékkel.
Zavart akartok hozni a szegényre:
ám az Úr az ő menedéke.

Bár jönne üdvösség Sionból Izraelnek,
ha majd fordít az Úr ő népe sorsán,
akkor örül majd Jákob és ujjong Izrael!

14. A zsoltáros tízparancsolata

Uram, sátradban ki lakozhatik
és szent hegyeden ki nyugodhatik?
Aki szeplőtelen jár és igazat cselekszik,
szívében gondol igaz dolgokat,
és nyelve nem beszél rágalmakat;
Ki nem bántja felebarátját,
és gyalázattal nem illeti társát:
Aki a gonoszt hitványnak itéli,
de tiszteli azt, ki az Urat féli;
Ki önkárára esküdt esküjét is meg nem tagadja,
aki pénzét uzsorára nem adja,
a megvesztegetést ártatlan ellenében el nem fogadja.

Ki így teszen,
az meg nem rendül sohasem.

15. Az Úr az én osztályrészem

Óvj meg, én Istenem, mert rád hagyatkozom,
szólok az Úrhoz: Te vagy én Uram!
nincsen kívüled más javam.[21]
Szenteihez, kik országában élnek,
minden érzelmemet minő csodásra növelé meg![22]
Megsokasítják gyötrelmeiket,
kik más Istent követnek kívüled.
Nem áldozom áldozataik vérét,
és ajkamra sem veszem nevüket!
Az Úr én örökségem
és kelyhem osztályrésze.
Osztályos jussom te adod meg nékem.
Kies talajra esett mérőláncom,[23]
és kedvemre van örökségem.

Áldást mondok az Úrnak, mert tanácsot adott nekem,
még éjjel is mind erre int szívem.[24]
Szemem előtt az Úr mindenkoron,
nem inghatok meg: ő áll jobbomon.
Azért örvend szívem és lelkem énekel,
sőt testem is békében nyugszik el.
Mert nem hagyod lelkem az alvilágnak,
szentedet nem engeded rothadásnak.[25]
Az élet útját mutatod meg nékem
és az örömek teljességét nálad,
s jobbodon örök lesz gyönyörűségem.

16. Üldözött igaz könyörgése

Hallgasd meg, Uram, az igaz ügyet,
halld meg könyörgésem szavát,
fogadd füledbe imádságomat, mert ajkamon nincs csalfaság.
Arcodról várom ítéletemet:
mivel látja az igazat szemed.
Vizsgáld meg szívemet, fürkészd meg éjszaka, próbálj meg tűzzel engem,
gonoszságot nem fogsz találni bennem.
Szájam nem vétkezett ember szokásaként;
megtartottam a törvény útjait, ajkadnak igéi szerént.
Szilárdan belenőttek ösvényeidbe lépteim
nem ingadoztak rajtuk lábaim.

Hozzád kiáltok én, mert meghallgatsz, Uram;
hajtsd füled hozzám, hallgasd meg szavam!
Csodálatos irgalmadat mutasd meg,
mert ki jobbodhoz menekül, készséggel mented ellenségtől azt meg.
Mint szemed fényét, oltalmazz meg engem,
fedezz el szárnyad árnyékával engem
a gonoszok elől, kik erőszakot hoznak ellenemben.

Én ellenségeim dühödten rajzanak körül,
elzárják tőlem durva szívüket,[26]
és szájuk szól kevély beszédeket.
Lépteik immár körülvesznek,
rám szegzik szemüket, hogy földre verjenek,
Mint oroszlán, zsákmányra éhesen,
mint oroszlánkölyök a leshelyen.
Kelj fel, Uram, siess elébe, döntsd le,
Kardoddal a gonosztól én lelkemet ragadd el,
az emberektől, én Uram, kezeddel.
Az emberektől, kiknek ez az élet a része[27]
s javaiddal megtöltik hasukat.
Fiaik dúslakodnak
s kicsinyeikre hagyják amijük megmarad.
De én igazságban látom meg képedet,
és arcoddal lakom jól, mikor felébredek.[28]

17. Dávid nagy hálaéneke

Szeretlek, Uram, erősségem,
Uram, kőszirtem, váram, szabadítóm,[29]
Istenem, sziklám, tehozzád futok,
védő pajzsom, üdvömnek szarva, én menedékem!
A dícséretes Urat kiáltom segítségül,
és megszabadulok az ellenségtől.

Körülvettek halál hullámai,
rémítenek a pusztulás patakjai,
Az alvilág kötelei megkörnyékeztek,
halál hurkai reám tekeredtek.
Gyötrelmemben az Urat szólítottam
én Istenemhez kiáltottam;
S ő templomából meghallgatta szavamat,[30]
fülébe vette kiáltásomat.

A föld megindult és megreszketett,[31]
gyökerükben inogtak a hegyek
s megrendültek, mert ő haragra lobbant.
Orrlyukai füstöt löveltek
és szája emésztő tüzet,
holtszenek attól élő lángra keltek.
Lehajtotta az egeket s leszállt;
lábai alatt setét fellegek.
A kerubokra hágott s tovaszállt,[32]
suhant a szélnek szárnyain.
Sötétséget öltött magára lepleül,
sötét vizet, sűrű felhőt búvóhelyül.
Fényességétől orcájának
tüzes parazsak villanának.
És mennydörgött az egekből az Úr,
a Magasságos hallatta szavát,
Nyilait elsújtotta és szétzavarta őket,
villámainak sokaságát, és szerteűzte őket.
Előbukkantak ágyai a tengerfenekeknek,
A földkerekség fundamentumai megmeztelenedtek
Az Úr rivalgásától,
haragjának fuvallatától.
Lenyújtotta magasból kezét és megfogott,
nagy vizekből magához ragadott.
Megmentett erős ellenségeimtől.
nálam hatalmasabb gyűlölőimtől.

Nekem estek nyomorúságom napján,
ám engem az Úr megvédelmezett.
Kivezetett tágas mezőre engem,
megszabadított, mivel szeretett.
Igazvoltom szerint cselekedett,
tiszta kezemért jóval fizetett.
Mivel az Úrnak ösvényein jártam,
és Istenemtől bűnnel el nem álltam.
Mert parancsait szemem előtt hordtam,
és rendeléseit magamtól el nem toltam.
De színe előtt becsületes voltam
és a vétektől tartózkodtam.
Meg is jutalmazott az Úr én igazvoltomért,
szemei előtt tiszta kezemért.
Kegyes vagy a kegyeshez,
igaz vagy az igazhoz,
Tisztához tiszta vagy
és okos a ravaszhoz.
üdvöt lel nálad az egyszerű nép,
de megalázod a gőgös szemét.
Meggyújtod, Uram, szövétnekemet,
én Istenem, megfényesíted sötétségemet.
áttörök veled ellenséges hadakat,
Istenemmel áthágok falakat.
Az Isten útja szeplőtelen út,
az Úr szava tűzben próbáltatott;
védőpajzsa ő mindeneknek, akik őhozzá menekednek.

Kicsoda Isten az Úron kivűl?
hol a kőszál Istenünkön kivűl?
Isten övez erővel engemet,
szeplőtlenné teszi ösvényemet.
Mint szarvasét, oly gyorssá tette lábam.
és falállított engem magasságban.[33]
Csatákra gyakorolta kezemet,
s karomat, hogy a rézíjjt könnyen hajlítsa meg.

Énnekem adtad szabadító pajzsod,
istápolóm volt jobbkezed,
szorgos gondoskodásod naggyá tett engemet.
Tág utat adtál lépdelni alám
és nem ingadozott bokám.
Ellenségeim üldözőbe vettem és el is értem
s míg ki nem irtottam, vissza se tértem.
Összetörtem őket, hogy többé föl sem kelnek,
lábam alatt hevernek.

Harci erővel te öveztél engem,
lábaim alá hajlítottad, ki fölkelt ellenemben.
Ellenségeim futni fordítottad,
s gyűlölőimet kiirtottad.
Kiáltottak, -- de mentő nem akadt;
az Úrhoz, -- de nem hallá szavukat.
Szétszórtam őket, mint a szél a port,
mint az utcák sarára, lábam rájuk tiport.

Népem viszályaiból kiragadtál,
nemzetek fejévé avattál,[34]
Ismeretlen nép szegődött szolgámmá,
szavam fogadta első hallomásra;
Idegenek énnekem hizelegtek,[35]
idegenek kibújtak váraikból, sápadtak és remegtek.

Éljen az Úr! Kősziklám legyen áldott!
magasztaltassék Isten, ki megváltott,
Isten, ki bosszút állnom engedett,
és népeket alám vetett.
Megszabadítottál elleneim kezéből,
felmagasztalnál támadóm felett,
erőszakos embertől megvédtél engemet.
Azért áldani foglak, Uram, a nemzeteknek
és zsoltárt mondok te nevednek:
Ki a te királyodnak nagy győzelmeket adtál,
és irgalmat halmoztál fölkentedre,[36]
Dávidra és magvára mindörökre.

18. Isten nagyságát hirdeti természet és törvény

Isten nagyságát hírdeti az ég,
a mennybolt vallja kezei művét.
Egy nap a másnak ezt harsogja át,
erre tanítja éj az éjszakát.
Nem olyan hanggal, nem olyan beszéddel,
hogy szavukat ne érhetnéd fel:
Végig a földön szárnyal ő szavuk,
világ végéig elhat szózatuk[37]

A nap sátrát ottan veré föl,[38]
s az kél, mint vőlegény, násztereméből,
ujjongva, mint a hős, útját úgy futja végig,
Az égnek egyik szögeletjén kél föl
s körüljár legutolsó szegletéig,
és el nem bújhat semmi melegétől.

Az Úrnak törvénye tökéletes, lelket újjászülő;
az Úrnak előírása erős, együgyűeket nevelő;
Az Úr parancsai egyenesek, szivet örvendeztetnek;
az Úr rendelkezése tiszta, fényt gyújt a szemnek;
Az Úr félelme szent s örökké megmarad,[39]
az Úrnak végzései igazak, mind egyig igazságosak,
Az aranynál, sok színaranynál gyönyörűségesebbek,
méznél, csorgatott méznél édesebbek.

Szolgád ugyan ügyel reájuk
s megtartásukban felette serény.[40]
De ki veszi észre a tévedést?
azoktól moss meg engem, amikről nem is tudok én.[41]
A kevélységtől is tartsd vissza szolgád,[42]
hogy erőt rajtam ne vegyen,
Akkor tiszta leszek a nagy bűnöktől
és szennytelen.
Ajkam beszéde, szívem gondolatja te előtted kedves legyen,
Uram, Sziklám, Megváltóm énnekem!

19. Imádság a harcba induló királyért

Szorongatásod napján hallgasson meg az Úr,
Jákob Istenének neve legyen oltalmadul.
Ő szentélyéből küldjön segítséget,
és Sionból oltalmazzon meg téged.
Emlékezzék minden áldozatodra,
égő áldozatod kegyesen elfogadja.
Mit szíved óhajt, adja meg neked,
és teljesítse minden tervedet.
Győzelmeden hadd ujjonghassunk
és Istenünk nevében zászlókat lobogtassunk;
váltsa az Úr valóra minden kérésedet!
Tudom már: győzelmet adott fölkentjének az Úr,
és szent egéből meghallgatta őt,
győzelmes jobbja ád neki erőt.
Emezek harci kocsikkal erősek, amazok lovuk erejével,
mi pedig erősek vagyunk mi Urunk Istenünk nevével.
Ők leroskadtak és a földre estek,
mi pedig maradunk állónak, egyenesnek.

Uram, segítsd győzelemre királyunk,
s hallgass meg amely nap hozzád kiáltunk.

20. A nép hálaimája a király győzelméért

Erődön örvend a király, Uram,
segítségeden ujjong nagy-vígan!
Szíve kívánságát megadtad,
ajkának kérését meg nem tagadtad.
Dús áldásoddal siettél eléje,
színaranyból öveztél koronát a fejére.
Életet kért, és te élnie adtad
hosszú napjait sok-sok századoknak.[43]

Te jóvoltodból nagy a dicsősége,
díszt s méltóságot halmoztál fölébe.
áldássá tetted mindörökre őt,
örvendezéssel töltöd el színed előtt,
Mivelhogy a királynak az Úrban bizodalma,
nem engedi inogni a Fölséges irgalma.

Kezed meglelje minden ellenséged,
gyűlölőidet jobboddal elérjed.
Taszítsd mint tüzes kemencébe őket,
mikor megpillantják színed.
Eleméssze az Úr haragja őket,
és tűz eméssze meg.
Gyomláld ki földről sarjukat,
ember fiai közül magvukat.
Ha ellenedben gonoszat terveztek,
álnok terveket főztek: semmit ki nem vihetnek.
Mivelhogy hátat adni kényszeríted,
íjjadat arcuknak feszíted.[44]
Kelj fel, Urunk, erődet megmutasd!
és mi énekelünk s áldjuk hatalmadat.

21. A szenvedő Krisztus

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
mért vagy oly messze távol könyörgésemtől, jajjaim szavától?
Én Istenem! - kiáltozom napestig, s nem figyelsz,
és éjszaka, de szómra nem ügyelsz.
Pedig a szentélyben fölséged széke,
Izrael dicsősége.
Ősatyáink tebenned bizakodtak,
bíztak, s te őket megszabadítottad.
Hozzád kiáltottak, s megmenekültek,
tebenned bíztak, s meg nem szégyenültek.
Én meg nem vagyok ember, hanem féreg,
emberek csúfja, útálat a népnek.
Gúnyoló szóval illet aki lát,
fejet csóvál, biggyeszti ajakát.[45]
,,Az Úrban bízik, hát segítse meg!
ha szereti, hát szabadítsa meg!''
Te vezettél engem az anyaméhtől;
biztonságom vagy anyám emlejétől.
Rád hagytam magam születésem óta,
anyám ölétől te vagy Istenem,
Ne légy oly messze, itt a nyomorúság,
légy közel: nincs, ki segítsen nekem.
Körülvesznek tulkok tömegben,
Básán bikái környékeznek engem.[46]
Szájok ellenem tátva
ordító, ádáz oroszlán módjára.
Úgy öntöttek el, akár a vizet,[47]
és minden csontom szétesett.
Szívem olyan lett, akár a viasz
elolvad bennem,
Torkom kiszáradt, mint cserépdarab,
és nyelvem ínyemhez ragadt,
halál porába vezettél le engem.
Hiszen ebfalka oldalog körül,
gonosztevők serege vesz körül.
Átlyuggatták kezemet, lábamat,[48]
megszámlálhatom minden csontomat.
Ők pedig bámészkodva csak mulatoznak rajtam,
elosztják ruhámat maguk között
és sorsot vetnek köntösöm fölött.
Ám Te, Uram, ne maradj messze:
én oltalmam, siess segedelmemre.
Kardnak élétől mentsd meg lelkemet,
ebek karmától én életemet:[49]
Szabadíts meg az oroszlán torkából,
nyomorultat a bölények szarvától.
És hírdetni fogom testvéreimnek nevedet,
a gyülekezet közepén dícsérlek tégedet:
,,Kik félitek az Urat, dícsérjétek,
Jákob minden magva, ünnepeljétek,
Izrael minden magzata, féljétek!
Mert a nyomorult nyomorát nem útálja, nem nézi ő le
és el nem rejti orcáját előle,
s ha kiált hozzá, meghallgatja őt.''
A nagy gyülekezetben terólad szól dícséretem,
amit fogadtam, megteljesítem az őt félők előtt.
Egyenek a szegények és töltekezzenek,
kik őt keresik, az Urat dicsérjék:
,,Éljen örökre szívetek.''

Észbe kapnak és megtérnek az Úrhoz
a föld minden határai,
Leborulnak színe előtt
a nemzetek minden családai.
Mert az Úré az uralom,
ő uralkodik a pogányokon.
Egyedül őt imádják mind, kik a földben alszanak,
leborulnak előtte mind, akik a porba szállanak.

Az én lelkem is neki él,
magvam szolgálni fog neki.
Beszélni fog az Úrról az eljövendő nemzedéknek,
s hirdetni fogják igaz voltát a születendő népnek:
,,Ezek az Úrnak művei!''[50]

22. Az Úr énnékem pásztorom

Az Úr énnékem pásztorom, nincs semmiben hiányom;
kövér gyepeken ád helyet tanyáznom.
Csendes vizekre terel engemet;
és felüdíti lelkemet.
S az ő nevéért
az igazság ösvényein vezet.
Ha járok is setétlő völgyeken,
nem félek semmi bajtól, mert te vagy ott velem.
A te védőhusángod, a te pásztorbotod:
bizakodásom nékem ott.[51]

Asztalt terítesz énnekem,
azok előtt, kik törnek ellenem.[52]
Homlokomat olajjal hízlalod,
színültig az én serlegem.
Jóság és kegyelem kíséri
életem minden napjai sorát,
S hajlékom lesz az Úrnak hajlékában
hosszú-hosszú időkön át.

23. A dicsőség királya!

Az Úré a föld s minden teljessége,
lakóival a földnek kereksége.
Mert tengerekre ő ágyazta meg,
folyamokon ő állította meg.

Ki fog felhágni az Úrnak hegyére?
ő szent helyén ki kap helyet?
Az ártatlankezű, a tisztaszívű,
kinek lelke hívságra nem veszett,
és társának nem esküdött hamis hitet.
Az nyer áldást az Úr kezéből,
jutalmat szabadító Istenétől.
Ez ama nemzetség, amely őt keresi,
mely Jákob Istenének orcáját keresi.

Emeljétek fel fejeteket, ajtók,
táruljatok fel, ősi kapuszárnyak![53]
s a dicsőség királya bevonul.
,,Kicsoda ő, a dicsőség királya?''
,,Az erős és hatalmas Úr,
a harcokon hatalmas Úr!''

Emeljétek fel fejeteket, ajtók,
táruljatok fel, ősi kapuszárnyak,
s a dicsőség királya bevonul.
,,Kicsoda ő, a dicsőség királya?''
,,A seregeknek Ura, ő a dicsőség királya!''

24. Könyörgés segítségért és bűnbocsánatért

A lelkemet tehozzád emelem,
én Uram, Istenem.
Tebenned bízom, meg ne piríts engem,
ellenségem ne ujjongjon felettem!
Mert, aki benned bízik, szégyent nem vallhat ő:
szégyent vall a könnyelmű hitszegő.
Utaidat, Uram, mutasd meg énnekem,
s oktass meg engem ösvényeiden,
Taníts, vezess igazságod szerint,
mert te vagy üdvözítő Istenem:
tebenned bízom szüntelen.
Emlékezzél, Uram, te könyörületedről
s irgalmadról, mert él az mindöröktől.
Ifjúságomnak vétkeit feledd el, és minden gonoszságomat,
irgalmad szerint emlékezzél rólam,
én Uram, jóvoltod miatt.

Jóságos az Úr és igaz,
azért a bűnösöket is útjára igazítja.
Az alázatost igazságra vezeti,
az alázatost útjára tanítja.
Kegyelem és hűség az Úr minden ösvényei
annak, ki szövetségét és törvényeit követi.
Uram, nevedért bocsánatot adj
bűnömre, mert fölötte nagy.
Ki az, aki az Urat féli?
azt megtanítja, milyen útra térjen.
Az jólétben fog élni
s magvának a föld öröksége lészen.
Barátságos az Úr azokhoz, kik őt félik,
s szövetségét feltárja nékik.
Szemeim szüntelen az Úron nyugszanak,
mert ő kivonja tőrből lábamat.

Tekints reám és könyörülj meg rajtam,
mert nyomorult vagyok és nagyon egymagamban.
A gyötrelmeket enyhítsd meg szívemben,
szorongatásaimból ments ki engem.
Nézd, mily megvert és nyomorult vagyok,
s minden bűnömnek adj bocsánatot!
Nézd: ellenségeim hogy meggyűltek felettem,
és gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel!
Védd meg a lelkem, szabadíts meg!
Benned bíztam, ne szégyeníts meg!
Ártatlanság s derékség legyen a támaszom,
mert én, Uram, terád hagyatkozom.
Szabadítsd meg, ó Isten, Izraelt
minden szorongatása közepett!

25. Az ártatlan ember

Tégy nekem, Uram, igazságot, mert ártatlanul jártam-keltem,
s az Úrban bíztam rendületlen.
Próbára vess, Uram, kísérts meg engemet
és kémleld ki vesémet, szívemet.

Mert szem előtt tartom jóságodat,
s igazságodban járom utamat.
Nem ülök össze gonosz férfiakkal,
nem tartok együtt alattomosakkal.
Gonosztevők gyűlését gyűlölöm,
istentelenek székét nem ülöm.
Ártatlanságban mosom a kezem,
s körüljárom oltárod, Istenem.
Hogy hirdessem nyíltan dícséreted
s elmondjam minden csodatettedet.
Szeretem, Uram, házad hajlokát
s dicsőségednek sátorát.
A bűnösökkel lelkem ne veszejtsd el,
életemet a véres emberekkel,
Kiknek gonosztól tapad a keze,
vesztegetéssel jobbkezük tele.
Én pedig utam ártatlanul járom,
irgalmazz nekem, légy szabadulásom!
Sima úton a lábam rendületlen[54]
áldom az Urat gyülekezetekben.

26. Az Úr én fényességem!

Az Úr én fényességem, üdvösségem: kitől volna hát megijednem?
az Úr oltalma életemnek: kitől volna remegnem?
Mikor gonoszok rám rohannak, hogy húsomon lakozzanak,[55]
szorongatóim, ellenségeim, meginognak és földre hullanak.
Tábort ha táboroznak ellenem, nem fél akkor sem én szívem;
háború hogyha kél reám, én akkor is reménykedem.

Egyért könyörgök én az Úrnak, csak egyet kérek:
hogy lakhassam az Úrnak hajlékában, amíg csak élek.
Hogy nevezhessem az Úr édességét,
és láthassam temploma ékességét.
Mert a gonosz napon sátorában rejt engem el,
elbújtat hajlékának rejtekében,
és sziklára emel.
Körülvevő elleneim fölött
magasan hordom most is a fejem
S áldozni fogom az Úr hajlékában az újjongás áldozatát,
zsoltározok s Uram énekelem.
Halld meg, Uram, kiáltó hangomat,
könyörülj rajtam, halld meg szavamat,
Szívem hozzád beszél, tégedet keres arcom,
én Uram, arcodat óhajtom![56]

Arcod előlem el ne rejtsd,
szolgád haraggal el ne vesd,
El ne taszíts, hisz te vagy segedelmem,
Istenem, megmentőm, el ne hagyj engem.
Elhagyna bár apám, anyám,
az Úr visel gondot reám.

Uram, mutasd meg nékem útadat,
és síma ösvényen vezess én ellenségeim miatt.[57]
Ne adj engem szorongatóm dühének,
hazug tanúk támadnak énnekem s erőszakot lihegnek ellenem.
Hiszem, hogy az Úr javait meglátom
az élők országában.[58]
Az Urat várd és légy erős,
szíved legyen szilárd, s az Urat várd!

27. Uram, ne hallgass!

Hozzád kiáltok, én Uram!
én kősziklám, ne légy hozzám siket!
Olyan ne legyek, mint a sírba szállók,
ha meg nem hallgatsz engemet.
Mikor imádkozom, hallgasd meg kiáltásom,
mikor szent templomod felé kezeimet kitárom.
El ne ragadj a bűnösökkel
s gonosztevőkkel engemet,
kik békességet szólnak feleikkel,
de szívükben gonoszat rejtenek.
Tégy velük aszerint, ahogyan tettek,
és amilyen gonoszul cselekedtek.
Mert nem vetnek ügyet az Urra,
tetteire és kezemunkájára,
rontsa le őket s ne építse újra.

Áldott legyen az Úr, mert meghallgatta kérő szózatom,
az Úr erőm és paizsom!
Őbenne bízott szívem s megsegített;
azért újjong szívem és énekemmel őt magasztalom.

Népének az Úr erős hatalom,
fölkenettjének mentség, oltalom.
Segítsd meg népedet, és add áldásod öröködre
és légy istápolója, pásztora mindörökre!

28. Fölséges az Úr a viharban

Adjatok, Isten fiai, az Úrnak,[59]
adjatok dicsőséget, hatalmasságot!
Adjátok meg az Úrnak ő neve tisztességét,
szentséges ékességben az Urat imádjátok.

Az Úr szava a vizeken!
a dicsőség Istene mennydörög,
az Úr a nagy vizek fölött.
Az Úr szava, hatalmasan!
az Úr szava, nagyságosan!
Az Úr szava cédrustörzseket tördel,
libanonhegyi cédrusokat tördel.
Táncolni kényszeríti Libanont borjúként
és Sariont, mint fiatal bölényt.[60]
Az Úr szava tűzlángot ont,
az Úr szava megrázkódtatja a sivatagot,
megrázza a Kádes sivatagot.[61]
Az Úr szava erdőket hánt, kicsavar tölgyeket:
Dicsőség! -- mondják templomában mindenek.[62]
Az Úr trónolt a vízözön felett,
az Úr örökké trónján székel.
Az Úr népének erősséget ád
az Úr népét megáldja békességgel.

29. Áldalak Uram, mivel fölemeltél!

Áldlak, Uram, mert megszabadítottál,
ellenségeim kényére nem adtál.

Uram, én Istenem,
Tehozzád kiáltottam, s meggyógyítottál engemet;
Én Uram, kivezetted az alvilágból lelkemet,[63]
kimentettél azok közül, kik a gödörbe mentenek.

Szentek, az Úrnak énekeljetek,
ő szent nevének hálaéneket!
Mivel haragja csak egy pillanat,
s jósága élethosszig megmarad.
Sírással száll le még az est,
a reggel már ujjongni kezd.
Mondtam, mikor elbizakodtam:
,,Meg nem rendülök sohasem!''
Uram, erőt és tisztességet adtál jóvoltodban nekem,
de mikor arcod eltakartad, megzavarodtam.

Tehozzád kiáltok, Uram,
Istenem irgalmáért esd szavam.
,,Mi haszna volna vérehullásomnak,
sírgödörbe leszállásomnak?
Vajjon a por dícsér-e tégedet,
hirdeti-e hűségedet?''[64]
Hallgass meg, Uram, légy irgalmas nékem,
légy, Uram, segítségem!

Táncra fordítottad sírásomat,
megoldottad szőrzsákomat s örömmel öveztél körül,[65]
Hogy neked énekeljen, ne hallgasson a lelkem.
Dícsérlek, Uram, Istenem, szünetlenül!

30. Kezeidbe ajánlom lelkemet

Hozzád menekülök Uram, soha ne engedj szégyent érnem,
igazvoltodban légy a menedékem.
Hajlítsd füledet én szavamra,
Siess én szabadításomra.
Légy nekem szabadulás szirtje,
én erős váram, menedékem.
Mert te vagy kősziklám és váram!
nevedért kalauzom és vezérem.
Kivonsz a hálóból, amit titokban vetettek elém;
oltalmamat tetőled várom én.
Kezeidbe ajánlom lelkemet,
Uram, hűséges Istenem, megszabadítasz engemet.
A hívságos bálványok híveit gyűlölöd, Istenem;
de én bizalmam az Úrba vetem.
Ujjongva vígadok irgalmadon,
mert számbavetted nyomorom,
segítettél aggságomon,
S nem adtál engem ellenség kezére,
lábaim állítottad tágasságnak helyére.[66]

Könyörülj Uram rajtam, mert szorongattatom;
szemem-lelkem-testem sorvasztja bánatom.[67]
Elemésztődik életem a gondban,
esztendeim a siralomban.
A bánattól erőm megbágyadott,
minden csontom megsorvadott.
Minden ellenségemnek gúny tárgya lett belőlem,
szomszédaimnak csúfja, félelme ismerőseimnek,
aki meglát odakünn, fut előlem.
A szívekből, mint aki meghalt, oly feledésbe estem én,
olyan lettem, mint összetört edény.

Hallottam én: sziszegnek rám sokan -- köröskörül körülem rettenet![68]
ellenségeim összesúgtak és terveket koholtak,
hogy elvegyék életemet.
De én, Uram, bizalmamat beléd vetem,
azt mondom: Te vagy az én Istenem.
Az én sorsom a te kezedben:
ellenségem és üldözőm kezéből ragadj ki engem.
Orcád ragyogjon fel szolgád előtt,
és irgalmaddal szabadítsd meg őt.
Uram, szégyent ne lássak, mert tégedet kiáltlak;
essen szégyenbe az istentelen, némuljon el s üzessék alvilágnak.
Némaság szálljon a csalárd ajakra,
amely kevélyen és arcátlanul megvetést szól az igazakra.

Milyen nagy, Uram, kegyességed,
melyet azoknak ajándékozol, kik félnek téged,
Melyet megmutatsz mindazoknak, kik hozzád menekednek,
szeme láttán az embereknek.
Megoltalmazod őket arcodnak oltalmában.
emberek ármánya elől,
Elrejted őket sátorodban
marakodó nyelvek elől.
Áldott az Úr, mert megmutatta csodálatosképpen
az erősséges városban irgalmasságát nékem!
Pedig így szóltam ijedtemben:
,,Szemeid elől elvetettél engem!''

Ám te, amikor kiáltottam hozzád,
meghallgattál könyörgésemben.
Az Urat szeressétek, ti minden szentjei!
az Úr megtartja a hűségeset,
De annak, aki gőgösen cselekszik,
bőséggel megfizet.
Bízzatok, s legyen szívetek erős,
mind akik az Úrban reményletek.

31. Boldog, akinek bűne megbocsátva

Boldog, akinek bűne megbocsátva,
kinek befödve gonoszsága.
Boldog férfiú, akinek az Úr vétkeit fel nem rója,
az álnokságtól lelkét ki megója.

Ameddig néma voltam, csontjaim sorvadoztak,
szüntelen sóhajtozásomban.
Mert éjjel-nappal rámnehezedett a te kezed,
életerőm elszáradt bennem, mint nyári nagymelegben.

Bűneimet megvallottam neked,
nem titkoltam el én vétkeimet.
Mondtam: ,,Megvallom immár az Úrnak gonoszságom'',
s te elengedted vétek-adósságom.

Szükségük idején tehozzád
minden igazak ezért esdenek,
És nem fogják elérni őket,
ha betörnek, a nagy vizek.
Te vagy a menedékem, megmentesz kínjaim közül,
szabadulásom örömével veszel engem körül.
Az útra, melyen járni kell, megtanítlak és kioktatlak,
megnevellek, a szemem rajtad.[69]
Ne legyetek, akár a ló, akár az öszvér, értelmetlenek,
fékkel, kantárral kell zabolázni őket,
hogy közeledbe jöjjenek.[70]
Az istentelent sok csapás veri,
de ki az Úrban bízik, azt irgalmasság övezi.
Vígadjatok az Úrban, igazak, és örvendezzetek,
s újjongjatok mindnyájan, egyenesszívüek!

32. A világ teremtője, Izrael Istene

Örvendezzetek igazak az Úrban,
a jámborokhoz illik a dicséret.
Dícsérjétek az Urat citerával,
tízhúrú hárfákon énekeljétek.

Énekeljetek új énekeket,[71]
hangos örömmel örvendezzetek.
Mivelhogy igaz az Úrnak igéje,
minden tettei teljesek hűséggel;
Igazságot, törvényt szeret,
tele a föld az Úr kegyességével.

Az Úr szavára lettek az egek,
szája lehelletére mind a csillag-seregek.
Mint egy tömlőbe gyűjti a tenger vizeit,
csűrökbe raktározza vizek örvényeit.

Félje az Urat mind a föld,
a földkerek minden lakója tisztelje őt.
Mivel ő szólott, és levének,
ő parancsolt, és mind előjövének.
Felforgatja az Úr a nemzetek tanácsát,
hívságossá teszi népek kigondolását.
Az Úr szándéka megmarad örökre,
szívének gondolatja öröktől mindörökre.
Boldog nép, melynek Istene az Úr,
a nemzet, melyet magának választott osztályaul.

Az Úr a mennyből letekint:
ember fiait látja mind.
Laka helyéről szeme fogja át
a földnek minden lakosát.
Mindüknek ő formálta szívüket,
ismeri minden tettüket.

Nem győz a király nagy hadseregével,
harcos nem szabadul nagy erejével.
A győzelemre hasztalan a ló,
ereje-telje hiábavaló.
Ime az Úrnak szemei azokon, kik őt félik,
azokon, akik irgalmát remélik.
Megmenti a halálból lelküket,
eteti őket éhség közepett.
A mi lelkünk az Úrra vár,
mert ő a mi segítőnk és paízsunk.
Szívünk azért őbenne vigadoz,
ő szent nevében bízunk.
Legyen, Uram, rajtunk kegyelmed,
amiképpen mi bizakodunk benned.

33. Boldog, aki Istenben bízik!

Minden időben áldom az Urat,
dícsérete mindig számban marad.
Lelkemnek dicsekvése legyen Ő,
hallja meg s vígadozzék minden szűkölködő.
Magasztaljátok az Urat velem,
dícsérjük ő nevét mindösszesen.

Kerestem az Urat, és ő meghallgatott;
minden féltemből megszabadított.
Nézzetek rá, és megvilágosultok
s orcátokon meg nem pirultok.

Im, a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta,[72]
s minden szükségből megszabadította.
Az Úrnak angyala táborát fölveri
az őt félő körül és szabadulást hoz neki.
Izleljétek s lássátok, mily jóságos az Úr,
aki hozzá menekül, boldogúl.
Féljétek az Urat, ti szentjei,
ki féli őt, azt inség nem veri.
Szegény lett a hatalmas és éhten-éhezik:
nem látnak szűköt semmi jóban akik az Urat keresik.

Jertek, fiaim, rám figyeljetek,
az Úrnak félelmére tanítlak titeket.
Ki szereti az életét?
ki eped jóval-teli napokért?
Nyelvedet a gonosztól visszatartsd,
s ajkad ne szóljon álnok szavakat.
Fuss a gonosztól és a jót keresd,
a békességet kutasd és kövesd.
Az Úr szemei az igazakon,
és fülei könyörgő szavukon.
A rossztól elfordul az Úr orcája,
emlékét is a földről kigyomlálja.
Kiáltott az igaz, s az Úr hallotta őt,
minden szükségből kiragadta őt.
Közel az Úr azokhoz, kik bűnbánatos szívűek,
a töredelmes lelkűt ő szabadítja meg.
Érheti sok baj az igazt,
de mindenből kimenti az Úr azt.
Megőrzi minden csontjait,
egyetlen egy meg nem törik.

Haláluk lesz a rossz az istenteleneknek;
s kik gyűlölik az igazt, megfizetnek.
Az Úr megmenti szolgáinak lelkét,
s nem látnak büntetést kik őt keresték.

34. Isten segíti a békességeseket

Perelj, Uram, perelőimmel,
harcolj én ellenségeimmel.
Ragadj érettem pajzsot, vértet,[73]
kelj fel, hozz nekem segítséget.
Lendíts dárdát és tartsd fel üldözőim,
mondd lelkemnek: ,,Én vagyok üdvösséged!''
Zavarodjon meg, piruljon meg, ki szorongatja életem;
térjenek hátra s szégyenüljenek meg, kik gonoszat koholnak ellenem.
Legyenek olyanok, mint a szélben a polyva,
kergesse őket Isten angyala,
Legyen az útjuk síkos és setét,
üldözze őket Isten angyala.
Mert hálót nekem ok nélkül vetettek,
ok nélkül ástak vermet életemnek.

Mikor nem sejtik, szálljon rájuk romlás,
ásott vermükbe maguk essenek,
vetett hálójuk őket fogja meg,
De az Úrban fog újjongani elmém,
vígadozni fog az ő segedelmén.
Minden erőim kiáltani fogják:
,,Uram, kicsoda hasonló tehozzád?
Ki megmented a gyengét a hatalmaskodótól,
szorongatottat és szegényt fosztogatóktól!''
Erőszakos tanúk álltak fel ellenem:
amiről semmit sem tudok, azt kérdték szüntelen.
Jóért rosszal fizettek nékem;
lelkem elhagyottsága lett a részem.

Pedig én, mikor ők betegek voltak, szőrzsákba öltözködtem,
bőjttel gyötörtem lelkemet,
sűrű könyörgésekkel könyörögtem.[74]
Mint jóbarátért, mint testvéremért, szomorún jártam,
mint aki az édesanyját siratja, úgy görnyedtem a gyászban.
Ők ellenben, mikor én meginogtam, örvendeztek és gyülekeztek,
ellenem gyülekeztek, váratlan nekem estek,
Megmarcangoltak, nem nyugodtak, rám törtek gúnyosan,
csikorgatták rám fogaikat hangosan.

Uram, még meddig nézed ezt?
szabadítsd meg az ordítóktól lelkemet,
az oroszlánoktól életemet.[75]
Hadd áldjalak a nagy gyülekezetben téged,
a sok nép között hírdessem dicsőséged.
Ne örüljenek a gonoszok rajtam, akik ellenem törnek,
ne hunyorgassák szemüket, kik ok nélkül gyűlölnek.
Mivel nem békés beszédeket szólnak,
s országszerte a békességesekre álnokságot koholnak.
Szélesre tátják ellenem a szájuk,
s mondják: ,,Haha! haha! Most a szemünkkel látjuk!''[76]
Látod, Uram! -- Ne hallgass!
Uram, ne maradj tőlem messze!
Kelj fel, serkenj fel védelmemre,
én Istenem, Uram, az én peres ügyemre!
Uram, igazságodban tégy rám ítéletet,
Istenem; rajtam ne örüljenek!
Ne gondolják szívükben: ,,Hahaha! Ezt akartuk!''[77]
ne mondják: ,,Ezt felfaltuk!''

Piruljanak meg, szégyenüljenek meg
mind, kik nevetve nézik bajomat,
Borítsa őket szégyen és gyalázat,
kik ellenem felfújják magukat.
De örvendjenek és újjongjanak, kik pártul fogják ügyemet,
s mindenkor így beszéljenek:
,,Áldott legyen az Úr,
kinek kegyelméből szolgája szabadul!''
Hirdeti nyelvem igazságodat,
mindenkoron magasztalásodat.

35. A bűnös vaksága, az igaz boldogsága

Gonoszt beszél szívében az istentelen;
nincs szeme előtt istenfélelem.
Avval ámítja magát szívében ő,
hogy undok vétke napvilágra nem jő.[78]
Gonoszság, cselszövés szájában mind a szók,
megszűnt okosnak lenni és cselekedni jót.
Kamarájában gonoszságot gondol,
megveti lábát a nem-jó ösvényen, s nem irtózik a rossztól.

Uram, irgalmasságod eléri az eget,
hűséged a fellegeket.
Igazságod: mint Isten hegyei,
tengermélység minden ítéleted;
embert és állatot, Uram, te élteted.
Mily drágaságos, Úristen, kegyelmed!
emberfiak szárnyaid árnyékában menedékhelyet lelnek.
Házad kövérén őket hízlalod,
gyönyörűséged patakából itatod.
Mivel az élet kútfője tenálad,
világodnál látunk világosságot.
Tartsd meg a téged félőknek jóságod,
az igazszívűeknek igazságod.
A gőgös ember lába fölém ne kerekedjen,
s a bűnös ökle el ne űzzön engem.
Összeomlottak íme, kik gonoszat művelnek,
eltiportattak s többé föl se kelnek.

36. Ne írígyeld a bűnös jó sorát

Ne légy bosszús a bűnösökre,
ne írígykedjél a gonosztevőkre;
Mert, mint a fű, hamar száradnak el,
mint zöldelő rét, úgy fonnyadnak el.
Bízzál az Úrban s tedd ami helyes,
hogy lakhassál a földön s biztonságban lehess.[79]
Az Úrban leld gyönyörűséged,
s szíved vágyát megadja néked.
Az Úrra bízzad útadat,
bízzál: jó végre viszi dolgodat,
Felkölti, mint a napfényt az igazságodat,
déli verőkép igazad.
Hagyatkozzál az Úrra csendességgel,
beléje helyezd reménységed.
Ne bosszankodjál arra, akinek útja tele van sikerrel,
és aki gonoszságot tervel.
Hagyd a haragot, hagyd a búsulást,
csak rosszra visz, hagyd a bosszankodást.
Mert elpusztulnak, kik gonoszra törnek,
s akik az Úrban bíznak, azok bírják a földet.
Még egy kissé, s a bűnös nem leszen;
kutatod, s nem lelsz még helyére sem.
A földet pedig bírják a szelídek,
s örvendenek békesség telijének.
A gonosz az igazra leskedik
és csikorgatja rája fogait,
De az Úristen kikacagja,
mert látja, hogy eljő a napja.
Kardot vonnak a rosszak, ívet feszítenek,
szegényt és nyomorultat hogy elveszítsenek,
jó úton járót hogy megöljenek.
De kardjuk önszívükbe hat,
eltöretnek a kézijak.
Jobb az igaznak a kevés,
mint a gonosznak nagy bővelkedés.
Mert eltöretik a bűnösök karja,
a jókat pedig az Úr támogatja.
Az ártatlanok életére az Úr gondot visel,
s örökségük sohasem múlik el.
Gonosz időben meg nem szégyenülnek,
inség napján megelégülnek.
Ám elvesznek a gonoszak,
akik az Úrral szembeszállanak,
Mint a mezők pompája asznak el,
akár a füst oszolnak el.
Kölcsönt vesz a gonosz, de meg nem ad,
a jámbor könyörül és osztogat.
Bírják a földet Úr áldottai,
és kiirtatnak átkozottai.
Ember lépteit Isten igazgatja:
akinek kedves előtte az útja!
Nem sérül meg, ha elesik,
mivel az Isten fogja kezeit
Gyermek voltam és megaggottam,
de nem láttam még jámbort elhagyottan,
sem magvát kenyér-kéregető sorban.
Minden időben könyörül s a kölcsönt osztogatja;
és megáldatik magva.
A rosszat hagyjad, a jót cselekedd,
és megmaraszt örökké Istened.
Mert szereti az Úr az igazat
és el nem hagyja a jámborokat.
Istentelenek kiirtatnak,
magvuk pusztul a gonoszaknak.
Jut majd a föld az igazaknak,
és mindörökké rajta laknak.
Bölcsességet szól az igaz ajak,
és nyelve kimondja az igazat,
Isten törvénye szívében lakik,
s ingadozás nem éri lépteit.
A bűnös az igazat meglesi,
halálra keresi.
De nem engedi az Úr őt kezére,
s perében nem száll ítélet fejére.
Bizalmadat az Úrba vesd,
az ő útját kövesd;
Ő felmagasztal téged s a föld lesz örökséged,
s a bűnösök pusztultát vígan nézed.
Láttam a gonoszat, amint kevélykedett,
s mint lombos cédrus, szétterpeszkedett.
És arra mentem, és már ime nem volt,
kerestem őt, és helye sem volt.
Figyeld az ártatlant, ügyeld az igazat,
a békés ember magva megmarad.
Ám a bűnös mindenestül kipusztul,
a gonosz maradéka kiveszen írmagostul.
Igazaknak az Úrtól jön segély,
erősség ő a szükség idején.
Az Úr segíti és megmenti őket,
megmenti kezeitől a gonosznak,
s megőrzi, mert őrája hagyatkoznak.

37. Meghajlok ostorodnak...

Uram, ne feddj meg haragodban engem,
és ne fenyíts fölgerjedtedben,
Mert nyilaid átvertek engemet,
és kezed rám nehezedett.
Nem hagy testemben haragod épséget,
nem enged csontjaimnak én bűnöm egészséget.
Mert vétkeim túlnőttek fejemen,
elbírhatatlan terhük már nekem.
Bűzhödik, mérgesedik sok kékségem
balgaságom következtében[80]
Meggörbültem, meggörnyedtem nagyon,
szomorúan járok-kelek egész napon.
Mert ágyékaim telve gyulladással
nem lakja épség testem tagjait;
Elbágyadtam, nagyon összetörettem,
ordítva jajgatom szívem gyötrelmeit.
Uram, előtted minden vágyaim,
nem titkosak előtted fohászkodásaim.
Szívem vergődik, erőm elhagyott,
még szemeim világa is megfogyatkozott.
Barátaim, szeretteim elhúzódnak bajomtól,
rokonaim megállanak távolból.
Vetik a tőröket, kik lesnek életemre,
én gonoszakaróim romlással fenyegetnek,
s minden időben cselt szőnek fejemre.[81]
De én, mint a siket, meg sem is hallgatom,
és mint a néma ember, szájam ki nem nyitom.
Mint aki nem hall, én olyan vagyok,
s mint akinek szájában nincsenek visszaszók.
Mert én, Uram, terád bízom magam,
te meghallgatsz, én Istenem, Uram.
Azt mondom: ,,Rajtam ne mulassanak,
mikor lábam meging, ne fuvalkodjanak!''

Közel vagyok a bukáshoz nagyon,
és fájdalmam szemem előtt mindenkoron.
Igen, megvallom vétkemet,
és bűnöm miatt meg nem nyughatom.
De kik ok nélkül bántanak, erősek,
sokan, akik igaztalan gyűlölnek;
Rosszal fizetnek a jóért nekem,
rám rontanak, mert a jót követem.
Ne hagyj el, Uram, Istenem,
el ne maradj tőlem a messzeségben!
Siess segítségemre,
én Uram, üdvösségem!

38. Árnyék az emberélet!

Kimondottam: vigyázok útjaimra,[82]
hogy ne vétkezzem nyelvemen;
Zablát kerítek szám elé,
mikor előttem az istentelen.
Elnémultam, hallgattam, és nem volt semmi jóm,[83]
de kiujult bennem a fájdalom.
Felforrt bennem a szív,
tűz gyulladt bennem elmélkedésemben;
s ezt mondta nyelvem:[84]

Add, Uram, tudtomul határát életemnek,
s hogy napjaim mértéke mekkora,
mily múlandó vagyok, hadd ismerem meg.
Im napjaim néhány araszra mérted,[85]
és életem előtted, mint a semmi:
egy sóhajtás az emberélet!
Akár az árnyék, úgy jár-kél az ember,
töri magát hívságokért,
halomra gyűjt és nem tudja, kiért.

És most, Uram, mire van várni nékem?
csak tebenned van reménységem!
Minden gonoszságomtól ments meg,
ne adj csúfjára esztelennek.
Elnémultam, ki nem nyitom a szám,
hiszen te küldted ezt reám.
Fordítsd el rólam csapásaidat,
mert elfogyatkozom sújtó kezed alatt.

Bünteted és fedded a bűnös embert,
moly módjára kincseit elemészted:
egy sóhajtás az emberélet.
Halld, Uram, imádságom,
hallgasd meg kiáltásom,
ne fogadd siketséggel könnyeim,
Mert jövevény vagyok tenálad,
és zarándok, mint minden őseim.[86]
Fordítsd el rólam szemedet, hogy hadd vegyek lélegzetet,
mielőtt elmegyek és többé nem leszek.[87]

39. Jobb az engedelmesség, mint az áldozat

Bízván bíztam az Úrban, s ő hozzám leereszkedett,
és meghallgatta kiáltó kérésemet.
Kivont engem a halálos veremből, sárból és szennyből
s lábam sziklára állította,
léptemet megszilárdította.
Számba adott új éneket:
Istenünknek dicséretet.
Látják ezt majd sokan, és félnek,
és az Úrban remélnek.

Boldog ember, aki bizakodását az Úrba veti,
bálványok imádóit, hamis úton járókat nem követi.[88]
Sok csodát tettél, Uramisten,
nincsen hozzád hasonló mivelünk való terveidben.[89]
Ha próbálnám hirdetnem, mondanom,
oly számosak, el nem számlálhatom.
Nem kell véres és étel-áldozat neked,
de megnyitottad szódra fülemet.
Nem követeltél végig-égő, sem bűnáldozatot;
akkor mondottam: ,,Ime, itt vagyok,
a könyvtekercsben rólam írva áll:
Akaratodat cselekedni, én Istenem, gyönyörűségem,
törvényed él bensőm legbensejében.''[90]
Igazságod hirdettem a nagy gyülekezetben,
ime, nem tartóztattam ajakam, te tudod, én Uram.
Igazságod szívembe nem rejtettem,
elbeszéltem hűséged, segítséged.
Kegyelmed nem titkoltam el,
sem hűséged a nagy gyülekezetben.

Te pedig, Uram, tőlem el ne vond könyörületességedet,
hűséged és irgalmasságod istápoljon mindenkor engemet,
Mert körülvettek számtalan bajok,
elértek bűneim, és én nem láthatok:
Hajam szálánál számosabbak,
s lelkierőm cserben hagyott.

Tessék, Uram, megmentened,
siess, Uram, hozd el segélyemet,
Piruljanak meg mind, és szégyenkezzenek,
kik hajszolnak, hogy elvegyék életemet.
Térjenek hátra, szégyenüljenek meg,
kik bajaimban gyönyörködnek.
Gyalázatukban megmeredjenek,
kik azt mondják: ,,Úgy kell, úgy kell neked!''
Örvendjenek mind, s vígadjanak benned, akik keresnek tégedet,
s mondják mindenkor: ,,Áldassék az Úr!'' akik szeretik segítségedet.
Nyomorult vagyok és ágrólszakadt;
az Úr viseli gondomat.
Szabadítóm, istápom vagy nekem:
Ne késsél, Istenem!

40. Elhagyott beteg imádsága

Boldog, akinek a szűkölködőre és szegényre gondja vagyon!
megmenti azt az Úr a rossz napon.
Megtartja őt az Úr és élteti,
a földön boldoggá teszi,
s az ellenség kényére át nem adja.[91]
Mellette lesz az Úr a fájdalomnak ágyán,
s betegségében erőre kapatja.[92]
Add nekem, Uram, -- szólok -- könyörületedet,
gyógyíts meg, mert vétkeztem ellened!
De ellenségeim gonoszat szólnak rólam:
,,mikor válik halálra már? Mikor pusztul ki neve már ?''
Annak is aki látogatni jön, csalfát beszél az ajka,
gonoszat gyűjt magába szíve, kimegy és továbbadja.
Gyűlölőim mind összesúgnak ellenem,
mind azt forgatják, ami rossz nekem:
,,Gonosz betegség tört reá!''
és: ,,Elterült, többé már föl nem áll''[93]

Sőt még barátom is, kibe bizalmamat vetettem,
akivel megosztottam kenyerem,
sarkat emelt még ő is ellenem.[94]
Te pedig, Uram, könyörülj és állíts talpra engem,
hogy mindezt megfizessem.
Arról tudom, kedved telik-e bennem:
hogy ellenségem nem vígad felettem.
Engem pedig épségben támogatsz,
s orcád előtt örökre helyet adsz.

***
Áldott az Úr, Izrael Istene,
örökkön örökké. Úgy legyen, úgy legyen.

Az oldal tetejére