Vissza

Karitasz tábor 2010. július 12 - 16 ig.


A képek megtekintése:



Karitász nyári napközis tábor

Gyermekzsivajtól volt hangos az abonyi katolikus plébánia udvara egy héten keresztül. A Karitász abonyi csoportja egy hetes nyári napközis tábort szervezett július 12-16. között hátrányos helyzetű gyermekek számára, illetve olyan gyermekek számára, akiknek a szülei dolgoznak és a gyermekek elhelyezése gondot okoz számukra. A karitász tagok személyesen keresték fel a szülőket, felajánlva számukra ezt a lehetőséget. Így 20 gyermeket hívtunk meg a táborba, de a segítő karitász tagok gyermekeivel naponta 28-30 gyermeknek tudtuk biztosítani ezt az emlékezetes egy hetet.

Hétfőn közösen átmentünk a Szent István Katolikus Templomban, ahol Nagyné Katika hitoktató szólt a gyermekekhez, majd mindenki bemutatkozott, hogy hívják és melyik iskolából jött. Ebédig játékkal és kreatív foglalkozással töltötték az időt Kozmáné Évike segítségével. Délután ellátogattak hozzánk a Szolnok Jövőjéért Alapítvány képviseletében B. Kóté Lilla és társai, akik bábszínházi előadással kedveskedtek.

Kedden délelőtt Mészáros István vendéglős invitálta a gyerkőcöket egy gasztronómiai délelőttre a Mészáros Vendéglőbe, ahol a töpörtyűs pogácsa készítés rejtelmeibe vezette be őket. A délutáni program pedig Donkó Károly fazekas mester műhelyének megtekintése volt.

Szerdán a reggeli/tízórai elfogyasztása után buszra ültünk, mely egész Rákóczifalváig röpített bennünket, ahol megtekintettük a Maci múzeumot. Mivel ez a múzeum egy családi házból van kialakítva az idegenvezető bácsi két turnusra osztotta a csoportot és kalauzolt végig bennünket a kiállításon. Nagy örömünkre szolgált, hogy látogatásunk idején egy időszaki kiállítás is látható volt, mégpedig egy szolnoki babagyűjtő kollekciója. A gyerekeknek nagyon tetszett a látvány. Visszafelé útba ejtettük a szolnoki Repülőmúzeumot, ahol a nagy gépcsodák varázsolták el a gyerekeket.

Csütörtökön délelőtt az abonyi Falumúzeumba sétáltunk át. Itt Györe Zsófia köszöntötte a jelenlévőket, ismertette Abony város helytörténetét, elmondta, hogy nagypapája Györe Pál volt a múzeum alapítója/igazgatója, többnyire az ő gyűjtése során jött létre ez a múzeum. Majd Györe Tibor színesen és odaadással mutatta be a kiállított tárgyakat. Előadását nagy érdeklődéssel hallgatták a gyerekek. Sajnos az idő rövidsége miatt a Téglatár megtekintése elmaradt. A délután ismét kreatív foglalkozással, játékkal telt. Nagyné Ildikó diafilmvetítéssel kedveskedett az érdeklődőknek.

Pénteken délelőtt az abonyi strandon élvezhették a fürdés örömeit. Hatalmasat csobbantak a vízbe. Jó volt látni a felszabadult, vidám fürdőzést. Annyira jól érezték magukat, hogy még ebédre sem akartak hazajönni, így a több száz palacsintát kivittük a strandra, melyet jóízűen fogyasztottak el. Három óra körül érkeztek meg a plébániára kipirulva, kifáradva és fogyasztották el az ebéd első részét, a levest. Majd még egy kis kézműveskedés következett, és az egész héten elkészített munkákat hazavihették a gyerekek.

Köszönjük a programokat és foglalkozásokat levezetők munkáját!

A támogatók között voltak, akiktől anyagi támogatást kaptunk, másoktól természetbeni juttatásokat, illetve munkájukkal segítették a tábor lebonyolítását.

Támogatók:
- Köszönjük András atyának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a plébániát,
- Horváth Béláné, Bözse mamának a finom ebédeket,
- Mészáros István vendéglősnek a gasztronómiai délelőttöt és a pénteki pogácsát,
- Donkó Károly fazekas mesternek az ismeretterjesztő, gyakorlati bemutatást,
- A Kiskunfélegyházi Pékségnek a minden napra biztosított kenyeret és zsemlét,
- Az ABOKOM Kht-nek a strandbelépőket,
- A Falumúzeumnak az ingyenes tárlatvezetést,
- a Szolnok Jövőjéért Alapítványnak a bábszínházi előadást,
- az Újvilág MGÉSZ-nek a négercsókot és kekszet.
- Köszönjük Komáromi Nóra és Rafael Kamilla lelkes fiatalok segítő munkáját.


Köszönet illeti a Karitász minden tagját, akik munkájukkal és a főzéshez valókkal segítették a tábor létrejöttét: dr. Tóth Katalin, Vidáné Sándorné, Horváth Béláné, Csizmadia Mihályné, Antalné Nagy Magdolna, Dobozi Zsoltné, Kozmáné Földi Zsuzsanna, Kósik Andrásné, Újszászi Lászlóné, Újszászi Beáta, Juhász Józsefné, Krivanek Anikó, Flammer Istvánné, Kozmáné Baranyi Éva, Nagyné Csicsely Ildikó, Nagy Béláné.

Levelet kapott a Karitász, melyet szeretnénk közreadni.

Köszönet a táborért
"Köszönet a táboroztatóknak, hogy részt vehettünk ebben a táborban, a felnőtteknek, akik vigyáztak ránk, programokat szerveztek, akik minden nap finomabbnál finomabb ételekkel láttak el minket. Köszönjük, hogy itt lehettünk, szeretnénk jövőre is ebben a táborban részt venni."
Szeretettel: Cserkó Zsuzsi és testvérei.


A táborban készült képeket megtekinthetik:
www.miabonyunk.hu
www.abony.vaciegyhazmegye.hu
www.mukomu.lapunk.hu
www.abony.hu honlapokon.

Ugrás fel